A per
Az Eck-ügy - III. rész
Szerző: Dr. Gál Gyula

A három angol harci gép még a véres dráma színtere felett körözött, amikor a H.M.S. Falmouth fregatt az U-852 közelében megállt. A partra menekült és még vízben hánykolódó életben maradottakat mentőcsónakokban a hajóra szállították. Csak tizenkét embernek sikerült a meredek sziklafalon felkapaszkodnia. Sivár fennsíkon találták magukat. "Fegyverzetük" Schweder tizedes Mauser-pisztolya, élelmük némi kétszersült, pár doboz tejkonzerv és napolaj. Hárman sebesültek. Egy kiszáradt patakmedret követve, amely nagy ívben visszakanyarodott, ismét az öböl közelébe jutottak. Az épen maradt parancsnoki torony mint sötét felkiáltójel, előttük emelkedett ki a háborgó tengerből. A Falmouth tengerészei újra és újra megpróbálták az erős hullámverésben megközelíteni. Végül sikerült csónakjukat hozzákötni. A tizenkét német látta, amint néhány alak eltűnik a toronyban...

Három napig vártak a patakmeder torkolatában rejtőzve. Kilátástalan helyzetükben végül örültek, hogy felfedezték őket és megadhatják magukat. Segítettek sebesültjeiket levinni a meredek parton, és a csónakokban elhelyezni. Kilencen egy angol captaint követve jutottak el - a tíz kilométeres utat négy óra alatt megtéve - a Bender Beila támaszponthoz. Másnap egy adeni fogolytáborban tudták meg, mi lett a sorsa többi bajtársuknak. Öten elestek. Egy tizedest, akinek veséjét zúzták szét a lövedékek, dr. Weispfenning - az angol hajóorvossal közösen - hiába operálta meg. Ô lett a géppuskázás hatodik áldozata.

A tiszteket elkülönítve a fedélzet alatt tartották fogva. Nem tudhatták, hogy a hajónapló és útvonaltérkép már angol kézen van, de még az angol "Prisenkommando" sem tudta, hogy milyen nagy fogást csinált.

Eck kapitányt május 12-én az adeni R.A.F. táborból Kairóba szállították.

A többiek is követték őt, csak a mindkét lábán súlyosan sérült Hoffmann maradt Adenben.

Az angol elhárítás a Peleus-tengerészek vallomását már félretette, amikor az U-852-es dokumentumai Londonba érkeztek. Hogy személy szerint kik tüzeltek a hajótöröttekre, már a kairói kihallgatásokból kiderült: Lenz mérnök, Weispfennig orvos, Hoffmann II. tiszt, Schwender tizedes. Ecket, Lenzet és Weispfenninget elkülönítve, repülőgépen vitték Angliába. Gibraltár és London közti non-stop útjuk a még teljesen német-megszállta francia terület fölött vezetett. Schwendert és a többieket Hoffmann kivételével egy karavánba sorolt csapatszállítóval vitték Liverpoolba.

A Peleus-ügy vizsgálatával John Mossop ügyvéd, a brit admiralitás jogtanácsosa volt megbízva. Naponta megjelent tolmács és két tiszt kíséretében a Kensington palace Gardens hatalmas kőépületében, szinte minden hadifogoly német U-boot-tiszt kihallgatásának színhelyén. Elsőnek Lenz tett vallomást. Előadta, hogy hallgatta ki a Peleus egyik hajótöröttjét, miként tett jelentést Eck kapitánynak, aki elhatározta, hogy a torpedózás minden nyomát eltünteti. Neki voltak ellenvetései, de Eck kitartott a parancs végrehajtása mellett. Elismerte, hogy egy géppuskával, amelyet előbb Schwender tizedes kezelt, a vízben úszó roncsdarabokra tüzelt. A nyilatkozat 1944. június 3-án, pontosan egy hónappal azután kelt, hogy a tengeralattjárót Szomália partjai előtt felrobbantották.

Lenz vallomását Eck elé tárták. Mossop azt várta, hogy Eck a Laconia-parancsra fog hivatkozni, ami felelősségét legalábbis enyhítheti. Csalódnia kellett. Hiába kísérelte meg, hogy Eck saját bőrét a "BdU", az U-bootok parancsnokát, Dönitzet terhelő érveléssel mentse. Kitartott amellett, hogy felelősség kizárólag őt terheli. "Höherer Befehl" - felsőbb parancs nem létezett.

1944. június 6-án, az invázió napján következő nyilatkozatot tette:
"Én, Heinz Eck sorhajóhadnagy Berlin, Németország, ezennel eskü alatt kijelentem: 1944 márciusában az U-852-es parancsnoka voltam. Sem kifutás előtt, sem útközben vagy bármely más időpontban nem kaptam olyan parancsot, hogy olyan hajó túlélőire, amelyet búvárhajóm elsüllyesztett, lőjek, vagy őket megöljem. Ezt az eskü alatti nyilatkozatomat szabad akaratomból teszem. Tudatában vagyok annak, hogy az egy ellenem folyó eljárásban terhemre felhasználható."

A kihallgatások után Eck, Weispfenning és Schwender az észak-angliai 1. sz. "Grizdale Hall" fogolytáborba került. Itt egy szöges dróttal kerített parkban a foglyok szabadon mozoghattak. Schwender a könyvtárban dolgozott, Weispfenning tábor-orvos lett, Eck a rendészegységet vezette. Úgy tűnt, senki sem törődik már a Peleus-üggyel. A háború vége látszólag nem hozott változást, holott éppen angol részről jelentős lépés történt.

1945. június 14-én királyi rendelet jelent meg a háborús bűnösök elleni eljárásról. Eszerint katonai bíróság fog eljárni olyan háborús bűntettek ügyében, amelyeket "olyan háborúban követtek el, melynek Ôfelsége 1939. szeptember 2.-a után részese volt, vagy bármikor az lehet". Az ide tartozó háborús bűntettnek (war crime) azonban nincs köze a "háborús bűnösség" széltében elterjedt, politikai töltetű fogalmához. A nemzetközi hadijog megsértését jelenti, amit minden hadviselő fél katonai büntető törvénykönyve a második világháborúban is büntetni rendelt. A genfi egyezmény szerint pedig a hadifogoly ellen jogosan lehetett büntetőeljárást indítani fogságba esése előtt elkövetett háborús bűntette miatt - a méltányos eljárást garantáló bizonyos feltételekkel. (Jó tudni, hogy ez ma is így van!)

A királyi rendelet egyébként nemcsak német háborús bűnösökre vonatkozik. A war crime meghatározásában nem szerepel, hogy azt csak az ellenséges haderőkhöz tartozó személyek követhetik el. Közismertté azonban csak az Eck-ügyhöz hasonlóan lefolyt eljárások váltak. A rendelet alapján ítélte halálra angol katonai bíróság v. Falkenhorst vezérezredest (1946. VIII. 2.) és Kesselring vezértábornagyot (1947. V. 7.). Az ítéleteket később 20 évi börtönre változtatták, 1952-53-ban szabadultak.

Eck a londoni Hampton Court Park kihallgató táborban szeptember 1-jén értesült hivatalosan arról, hogy ügyében katonai bíróság fog ítélkezni. Szeptember 30-ig magánzárkában tartották. Ekkor érkezett oda Weispfenning, Schwender és Lenz is, akik azt hitték, hogy csak tanúként hallgatják meg őket. Ez a szerep azonban Ranft hadnagyra és a legénység további négy tagjára várt. Közölték velük, hogy az eljárást Hamburgban folytatják. Hoffmannt másnap a croydoni repülőtéren látták viszont. A repülőúton Németország - Eck szülőföldje - felé az egykori parancsnok azzal nyugtatta embereit, hogy csak őt vonhatják felelősségre.

A hamburgi Altona városrész bombázástól megkímélt börtönében magánzárkák vártak rájuk. Olyan cellák, amelyekben nemrég német katonák zsúfolódtak, akik többségét azért ítélték halálra, mert a háború ellen szólni mertek.

Kilenc nappal a tárgyalás előtt, 1945. október 8-án vették kézhez a vádiratot. A vád: közösen elkövetett háborús bűntett.

A katonai bíróság a királyi rendelet szerint alakult meg. Elnöke Jones dandártábornok, hadbíró tagja Stevenson őrnagy. A többi hat tag közt két angol és két görög tengerésztiszt. A vád képviselője Halse hadbíró őrnagy.

A még mindig létező, aknaszedéssel megbízott német tengerészeti parancsnokságot tájékoztatták a vádiratról. Bütow tengernagy dr. Pabst hadbírót bízta meg a védelemmel. Időközben Bütownál jelentkezett dr. Heinz Topsen fiatal ügyvéd, aki önként vállalta Eck védelmét. Ugyanígy vállalkozott Lenz védelmére az angol Lermon őrnagy. Egyedül ő volt járatos a német eljárásjogtól merőben eltérő angol perrendtartásban. A főtárgyalás előtti este vonták be dr. Wegner hamburgi professzort - mint nemzetközi jogi szakértőt - valamennyi vádlott védelmébe. A védők október 11-én találkozhattak először védenceikkel, és két nap múlva tekinthettek bele az iratokba.

Rothenbaum sugárút, Curio-ház, tárgyalóteremmé alakított hangversenyterem, 1946. október 18-án 10.00 óra. Jones elnök megnyitja az első tárgyalást. A bíróság tagjai egyenruhában. Csak Stevenson visel fekete talárt és parókát. A vádlottak kitüntetések és haderőnemi jelvény nélküli egyenruhában. Mögöttük és mindenütt a teremben MP - katonai rendőrök. A nyilvánosság: negyven többszörösen ellenőrzött személy az angol parancsnokság engedélyével. Eck titkon reméli, hogy szülei eljönnek - egyáltalán élnek-e, és tudnak-e róla? Mindenki feláll, amikor a bíróság esküt tesz.

Stevenson a vádiratot angolul olvassa fel: "Heinz Eck, August Hoffmann. Walter Weispfenning, Hans Richard Lenz és Wolfgang Schwender vádlottakat háborús bűntettel vádolják, mert 1944. március 13-14-én éjjel az Atlanti-óceánon mint az U-852-es parancsnoka és legénységének tagjai, a hadijog megsértésével a "Peleus" elsüllyesztése után a nevezett hajó tengerészeinek megölésében részt vettek oly módon, hogy lőttek, és kézigránátot dobtak rájuk."

Jones elnök feltett kérdésére mind az öt vádlott válasza: "Nicht schuldig" - "not guilty" - nem érzi magát bűnösnek.

A védők tanácskoznak, majd Lermon kéri a tárgyalás elhalasztását legalább egy héttel. A védelem négy napja kapta megbizatását. Fontos bizonyítékok - a haditengerészeti vezetés iratai, tanúk felkutatása, a védelem alapos előkészítése lehetetlen volt. A német védők járatlanok az angol eljárásjogban. Egy olyan ügyben, amely mintául szolgálhat, megfontolandó, hogy a védelem minden lehetősége biztosíttassék. Lermon később a per folyamán három napra módosítja a kérelmet - de így is elutasítják.

Halse most már zavartalanul részletezi a vádat. A Peleus legénysége, 35 ember - köztük görögök, angolok, kínaiak, oroszok, egyiptomiak, egy lengyel és egy chilei - hajójuk megtorpedózása után tutajokra menekült. A német U-Boot parancsnoka azonban lövetett rájuk, hogy az elsüllyesztés nyomait, főleg az élő tanúkat megsemmisítse. Három túlélőt 37 nap múlva megmentettek. Személyesen nem tudja őket meghallgattatni, de írásbeli nyilatkozataikat mint bizonyítékot átadja a bíróságnak.

A védelem tiltakozik. "Ilyen bizonyítékot egy angol bíróság sem fogadna el". Halse: "Ez kérem nem rendes bíróság, hanem olyan katonai törvényszék, amelynek messzemenő jogosítványai vannak a bizonyításban is." A bíróság a tiltakozást elutasítja.

A vád tanúi következnek. Halse kéri a bíróságot, hogy biztonságuk érdekében a sajtóval csak nevük kezdőbetűjét közöljék. A jegyzőkönyvben is csak ez legyen feltüntetve. Maguk a tanúk szigorú magánzárkában, a hamburgi vizsgálati börtönben csak aznap reggel tudták meg, hogy a vád tanúi lesznek.

J. C. az első tanú. Remegő hangon esküszik. Eck felismeri Ciernak tizedest. Az U-Boot feladása óta nem látta. Akkor 19 éves volt, most még fiatalabbnak tűnik. "Látta, hogy gépfegyvereket hoznak a hídra? - Igen, láttam. "Lőtt valaki a fegyverekkel?" - Igen, Hoffmann hadnagy és Weispfenning törzsorvos. "Mire lőttek?" - Roncsokra és néhány tutajra. "Voltak rajtuk emberek?" - A sötétben nem lehetett látni. "Beszélt valaki később a legénységhez hangszórón?" - Igen, a parancsnok. "Miről?" - Említett valamit a szövetséges repülőkről, amelyek Németországot bombázzák.

Eck alig figyel oda. Todsen biztatólag néz rá, de neki nincs kérdése a tanúhoz.

W. R. a második. Ranft főhadnagy, fedélzeti másodmérnök. "Kik voltak a hídon, amikor a lövéseket hallotta?" - A parancsnok, Lenz és Hoffmann. Felismerem őket itt a teremben. "Ki lőtt, amikor ön a hídra feljött? - Néhány lövést Schwender adott le. Utána Kaleu Lenz eltolta a gépfegyver mellől és tovább lőtt. "Meddig?" - Pár másodpercig. - "Látott-e mást, aki részt vett a tüzelésben?" - Senki mást nem láttam.

Ô is csak roncsokat látott a sötétben, embereket nem lehetett megfigyelni. A tanú vonakodva válaszol, Halse türelmetlenül véget vet a kihallgatásnak.

A harmadik H. H. Hartmann főkormányos. Eck, aki úgy követi a vallomásokat, mint aki szeretne már túllenni mindenen, felfigyel, amint Halse egy füzettel lép a tanúhoz. "Ez az okirat az U-852-es hajónaplója?" - Igen. "Be van ebben vezetve 1944. március 13-i dátummal egy hajó elsüllyesztése?" - Igen.

Az elnök előre hajol: "Látta ezt a naplót korábban is?" - Igen, én magam vezettem. Halse a füzetet a bíróság asztalára teszi. Egy térképet húz elő. "Ismeri ezt a térképet?" - Igen, ez az U-852-es útvonaltérképe. "Fel van tüntetve az a hely, ahol a Peleust elsüllyesztették?" - Igen, a megfelelő adatok rajta vannak. Stevenson ismét előre hajol: "Ön eszközölte ezeket a bejegyzéseket?" - Igen.

Halse arcán elégedett mosoly. Mintha azt mondaná: mi kell még ezek után?

Eck parancsolt fegyvereket a fedélzetre - mondja a tanú -, de hogy ki lőtt, nem látta. Halse nyomatékos kérdésére is állítja, hogy a mentőtutajokon embereket nem lehetett látni.

A vád még további két tanút hív fel. W. S. Schmidt őrvezető csak annyi újat közöl, hogy az általa kiadott öt kézigránátból hármat visszakapott. W. H. Hameister eü. tizedes látta, hogy Lenz és Weispfenning vádlottak a gépfegyverrel tüzeltek. Hoffmann hadnagy kézsérülését kötöztette be, s eközben elmondta, hogy kézigránátokat dobott.

Halse az ő vallomásukkal sem tudta megerősíteni, hogy a vádlottak nem csak az úszó tárgyakra, hanem emberekre is lőttek.

Stevenson ismerteti a vádlottakkal jogaikat. Vallomást tehetnek saját ügyükben eskü alatt, tanúként, szólhatnak anélkül, vagy megtagadhatják a vallomást. Eck és társai az elsőt választják.

A tárgyalást elnapolják. Jones Eckhez: "Holnap elsőként önt fogom tanúként szólítani!"

Október 18. - altonai börtön. Dr. Todsen felkeresi védencét, hogy egyeztessék a védekezés érveit. Eck első kérdése: "Tud valamit a szüleimről?" - Nem, de a tárgyalásról minden újság beszámol. Ha élnek, biztosan jelentkezni fognak. Van-e valamire szüksége, mit tehetek önért? "Semmit. Cellám nagyobb, mint a parancsnoki fülkém volt a hajómon. És arra, hogy élve hagyhatom el, talán még több kilátásom van, mint ott volt."

Dr. Todsen számára érthetetlen az a nyugalom, ami ebből az emberből árad. Vagy inkább belenyugvás egy ítéletbe, amit úgy érzi, már meghoztak? Elmagyarázza neki azt a gondolatmenetet, amit a védelemnek követnie kell. "Először a katonai szükségszerűség. Wegner professzor is ezt fogja kifejteni. Ön nem tehetett mást, ha az U-Bootot és legénységét meg akarta menteni. - Ez csak ott és akkor volt szükségszerű. Békében kit lehet erről meggyőzni? "És ott van másodszor a felsőbb parancs" - Ilyen nem volt! "De volt olyan utasítás, amit úgy lehetett értelmezni, hogy abból az ön döntése következett" - Ide hallgasson: én Angliában már aláírtam egy nyilatkozatot, hogy nem létezett olyan parancs, amely emberek megölését írta volna elő. Utasítások magyarázgatásával nem akarom azt a látszatot kelteni, hogy kibúvót keresek. Kérem, hagyja ki ezt a játékot. Én voltam a parancsnok, én adtam parancsot a többieknek! "Megnehezíti a helyzetemet. Végül is akarja-e hogy védjem vagy sem?"

Eck nem válaszol.