Égi szökevények
Átrepülések nyugatra és keletre
Szerző: Sárhidai Gyula

1944. szeptemberétől 1945. április végéig az M. Kir. Honvéd Légierő 10 repülőgépe távozott az országból, részben parancsra, részben szökevényként. A légierő repülőszemélyzetének becsületére legyen mondva, harci alakulat gépe egy sem volt közöttük. Ezek legénysége a végsőkig teljesítette a kötelességét és a parancsot, ragaszkodott az esküjéhez.

Egy He 111-es nem tér vissza

A fegyverszüneti tárgyalások ügyében egy igazolható kirepülés történt.1944. szeptember 22-én 16 óra 57 perckor a Csákvári kitérő repülőtérről a gyengén szemerkélő esőben egy német jelű He 111 H futárgép szállt fel, és délnyugati irányban felhőbe emelkedve eltűnt.

A gépet a MALÉRT légiforgalmi vállalat használta, egy 1944. júniusi lembergi balesetben sérült U-866 jelű, Ju-52/3 m szállítógép pótlásaként. A Luftflotte-4 adta át a 102/1. szállítószázadnak, s Gelencsér Ferenc százados repült át vele Budaörsre, aki később egyik útján a lembergi német "szero"-ból 2 tartalékmotort is hozott a géphez, ugyanis gyújtási zavarok miatt teljes gyertyacserére szorult. Ezt gyakorlati okokból motorcserével szokták végezni, a speciális szerszámok nélkül nem javítható motort pedig visszaküldték a német üzembe - mivel a magyar szállítórepülők ezt a típust nem üzemeltették.

A repülőgép itthon csak pár berepülést végzett, gyertyáit részben nehéz kézi munkával kicserélték, majd átrepültek vele Csákvárra, és ott tárolták a kukoricaföld szélén.

Majoros János tartalékos repülőszázados, a MALÉRT főmérnöke állítása szerint Tost Gyula repülő vk. őrnagy, 1944. március elején kormányzói szárnysegéd útján kapott először megbízást egy külföldi útra Kairóba, de ez nem valósult meg. 1944. szeptember 22-én kora reggel értesítették, hogy két katonát még aznap ki kell szállítani a szövetségesek olaszországi főhadiszállására.

Más forrás szerint ez ügyben vitéz Bánfalvy István repülő vezérőrnagy tett lépéseket, s 1944. szeptember 21-én két pilótát is megbeszélésre hívott magához egy önkéntes, veszélyes repülés ügyében. Bánhidi Antal tartalékos repülő főhadnagy nem vállalta a repülést, mert nem fogadta el a távozás után kiadandó szökevényminősítést, még akkor sem, ha az csak formális lett volna. Bánfalvy ezután tárgyalt Majorossal.

Ez a megoldás valószínűbb, tekintettel Háry vezérőrnagy és Bánfalvy vezérőrnagy kapcsolatára a kormányzó katonai Irodájával.

Majoros eredeti tervezett személyzete, Péter (?) rádiós és Mészáros (?) repülőgép-szerelő délben nem volt elérhető, ezért rögtönzéshez folyamodott. Budaörsről a Bü-131-es futárgépen 15 óra 30 perckor magával vitte egy berepülésre Marosán Péter rádióst, és úgy döntött, hogy a helyszínen lévő ügyeletes Rákosi László szerelő lesz a segítője, és majd útközben közlik vele a parancsot.

Tost Gyula rep. vezérkari őrnagy által rendelkezésre bocsátott nyitott túrakocsi meghozta a civilben lévő utasokat, akik beszálltak, és 16 óra 57 perckor a repülőgép nekifutott és felszállt. Az utasok vitéz Náday István ny. áll. vezérezredes a kormányzó megbízottja, W.C. Howie brit tüzér ezredes bújtatott hadifogoly, valamint Majoros János felesége voltak. A felhőalap 200 m; a teteje 4000 m-en volt, csendesen esett az eső, felhőzet borította a Balkán és az Adria nagy részét, s részben Olaszországot is. A gép Siófok felé haladva a 225o-os irányra állt, áttörte a felhőzetet és 4000 m magasban haladt délnyugat felé. Ekkor vitéz Náday István vezérezredes informálta a személyzet két be nem avatott tagját a feladatról és a helyzetről.

Majoros pólai vonalon a vadászrepülőgép-veszély miatt a felhők felett repült, majd az Adria partján Velence felé vezető irányra fordult, mintha utasgép lenne. A víz felett fordult hirtelen délnek, és egy hajókaravánt elkerülve, az olasz partok előtt repült Bari-Barletta felé.

A Howie ezredes által megadott angol rádióállomással nem tudtak kapcsolatot létesíteni, az adó nem működött (vagy a rádiós felszerelése nem volt alkalmas a repülőgéppel való beszélgetéshez). Howie javasolta, hogy repüljenek Nápolyba, de a sűrű felhőzettel, az olasz terület feletti átrepülés rádió nélkül reménytelen dolog volt. Majoros eredetileg Bengáziába akart repülni, mert üres géppel a legjobb megoldás parti homokon való leszállás lett volna. Közben az egyik motor akadozni kezdett, a gyertyák egymás után hibásodtak meg, nem volt más hátra, mint kényszerleszállást végezni, amíg a motor még működik.

Foggia környékén lévő számos amerikai repülőtér egyikén akart leszállni, de ezek nem voltak berendezve éjszakai repülésre, s nem reagáltak rakétapisztoly jelzésre. Pescara felett 300 m magasban egy 20 km-es kört leírva kezdték a manővert, de egy épülő repülőtér felett találták magukat. Tovább repülve 15 km-re dél felé, Termoli mellett az út szélén sötétben, egy alig látható sík terepen 20 óra 30 perckor behúzott futóval, leállított motorokkal a pilóta hasra tette a gépet. Egy amerikai repülőtér személyzete rövidesen odaért és átvette a gép őrzését.

A repülőgépet saját sérült C-47-es szállítógépnek vélték, amely a Balkán felől tér vissza. Másnap reggel derült ki, hogy milyen szerencséjük volt a leszállás során. A köves teraszt szőlőműveléshez készítették elő egy domboldalban, mögötte mély szakadék tátongott, az út mentén magasfeszültségű vezetékek húzódtak, amelynek alatt és két oszlop között a besikló gép átrepült.

Reggel Náday és a személyzet amerikai kísérettel visszament a repülőgéphez. Egy rejtett, lemez alatti üregből Náday kivette az aktatáskáját a levelekkel. Majoros megállapította, hogy az őrség ellenére a műszerfal időmérő órája és minden mozdítható szerelék a pilótakabinból eltűnt. Az álcázóhálóval fedett gépet később az amerikaiak elszállították, további sorsa ismeretlen.

A csoportot szeptember 23-án reggel Malcolm ezredes pilóta, Wilson tábornagy C-47-es különgépén vadászgépfedezettel átszállította Casertába, ahol a Palazzo Umbertóban tevékenykedett az AFHQ (Allied Forces Headquarters) főhadiszállás.

Itt tárgyalt Náday vezérezredes Wilson brit tábornaggyal, Mac Narney amerikai tábornokkal, később Alexander brit tábornaggyal is. Két levelet vitt magával, XII. Piusz pápának és Apor bárónak, a vatikáni magyar követnek. Ezeket a CIC emberei "véletlenül" felbontották, de eljuttatták a címzetthez.

A további események nem a repülés témakörébe tartoznak. A legénységet Casertában egy vendégházban őrizték. 1945. május 15-én költöztek Rómába. 1945 őszén tértek vissza Magyarországra. Náday vezérezredes újból nyugdíjba ment, míg 1950-ben internálták Kecskemét közelében lévő tanyáján. 1954. január 30-án hunyt el Balassagyarmaton. Majoros Jánost nyomban menesztették a megszűnő MALÉRT-től, 1946-ban a kat. pol. oszt. letartóztatta, majd elengedte. Ekkor végrehajtotta Európa első repülőgép-eltérítését és a MASZOVLET Budapest- Pécs-Budapest járatát Kun Miklós pilótával Münchenbe térítette el. Mindketten emigráltak az USA-ba.

A VII. hadtest vezérkari főnökének árulása

1944. október 14-e után a katonai vezetők meghaltak, vagy leváltották őket. Csatay Lajos vezérezredes öngyilkos lett, Szombathelyi és Bajnóczy vezérezredesek őrizetben voltak, a kormányzó távozott az országból, így senki sem hivatkozhatott ezen személyektől kapott parancsokra. Ennek ellenére 1944. november 6-án este Hatz Ottó vezérkari ezredes (1945-től Hátszegi Ottó) a VII. hadtest akkori vkf.-je Sárbogárdon magához rendelte Fekete Rezső rep. őrmestert, a cecei tábori repülőtéren álló vöröskeresztes sebesültszállító Fi 156 Storch gép pilótáját, hogy másnap reggel repüljön át vele Szegedre. November 7-én kora reggel a cecei rétről felszállva elrepültek, alacsonyan Madocsa mellett.

A szökést észrevették, a légvédelmet riasztották, csak pár perc előnyük volt, mert Madocsán már melegítették a 4 db német Me 109G motorjait, amikor a Storch ködbe repült, a Dunát elérve délre fordult és a víz felett repülve Mohács után elfordult balra. Zombort felismerve, megkeresték a Palicsi tavat, innen délről közelítették meg a szovjet kézben lévő szegedi repülőteret, ahol leszálltak.

A szovjet helyi parancsnok a hadsereg-parancsnoksággal való telefonbeszélgetés után, még délben egy kísérőt ültetve a Storchba átküldte őket Kecskemétre, a hads. parancsnokhoz. A Szentes-Kecskemét útvonalon repülve délután le is szálltak. A kihallgatás után közlik, hogy másnap november 8-án reggel Aradra kell menniük a 3. Ukrán Front parancsnokához Malinovszkij marsallhoz. Ez meg is történt, itt már szovjet vadászgépek kísérték őket, a Storch Arad repülőterén maradt, de nem sokáig.

Autón vitték őket Deszkre, a főhadiszállásra, ahol Fekete Rezső Sándornak további szerepe nem volt. Hatz ezredes átadta a helyzettérképeit a marsallnak, és elmondta, amit tudott. Ez több ezer magyar honvéd életébe került, mert az 57. és 49. hadsereg támadása ezután a leggyengébb magyar részen tört át. Visszavitték őket Aradra, ahol 8-án délután láthatták, hogy német vadászbombázók alacsonytámadása több szovjet géppel együtt a Storchot felgyújtotta és az porig égett. A német felderítés tudott arról, hová mentek és miért.

A Nemzeti Számonkérő Szék bírósága mindkét személyt 1945. január 18-án távollétében halálra és lefokozásra ítélte, valamennyi fellelhető családtagjukat internálták.

A pilóta 1944. november-decemberében szovjet Po-2 éjjeli repülőgépek navigátoraként röplapokat szórt magyar területre. Ez nem mentesítette, 1945 januárjában már a hírhedt focsani fogolytáborban találta magát. 1945 áprilisában a Budapestre költöző HM valahogy kihozatta, május 1-jén adta át az NKVD a magyar hatóságoknak. 1945-1948-ig a műszaki hadosztály parancsnokának segédtisztje, ekkor leszerelik, 1949-1951-ig a MASZOVLET pilótája, 1951-ben repült, de szárnyak nélkül, és szerencséjének mondhatja, hogy mélyépítési vállalat művezetőjeként állt meg és nem a hadbíróság előtt. 1956-ig keszonos művezető a metrónál, túlélte, 1976-tól nyugdíjas, 1987-ben még életben volt.

A főnöke rosszabbul járt. 1944 novemberétől a szovjet hadsereg-parancsnokságon működött, 1945. január 10-től volt az újjáalakított magyar HM-ben. 1945. április 5-én az NKVD tisztjei Budapesten letartóztatták, és Moszkvába küldték, mint angol és német kémet. Régen felderítették, hogy mint szófiai és isztambuli katonai attasé kapcsolatot tartott a német és a brit titkosszolgálattal is. Hét éven át vallatták vizsgálati fogságban a ljubjankai börtönben. 1952. január 19-én az NKVD különbírósága 25 év javító-nevelő kényszermunkára ítélte és elküldték egy gulagra.

1955. szeptember 14-ig volt fogságban, ekkor az összes német hadifogoly elbocsátása mellett a még életben lévő magyar főtiszteket is visszaküldték Magyarországra. 1956 elején érkezhetett haza, csak vívóedzőként működhetett, részben az NDK-ban, részben itthon. 1963-tól nyugdíjas, 1977. június 21-én hunyt el Budapesten. A sors végeredményben igazságos volt.

A Bajcsy Zsilinszky Endre vezette szervezkedés utóélete

1944. november 13-án egy Fw 58 Weihe futárgép szállt fel a Székesfehérvár-sóstói repülőtérről és a Balaton felé vette az irányt. Ebben nem volt semmi feltűnő, mivel javítóüzem települt itt, és naponta végeztek javított gépekkel berepüléseket. Az idő elég esős volt, alacsony felhőzettel, rossz látással. A gépet Török Ferenc rep. fhdgy. vezette, a II. pilóta Tóth István főhadnagy volt. Utasként ült a gépen Dajka Miklós rep. műszaki fhdgy., és egyes bizonytalan adatok szerint Böröczki Sándor művezető is, a javítóüzemből.

A Magyar Nemzeti Felszabadító Bizottság még ősszel keresett kapcsolatot a székesfehérvári repülőkkel, hogy hol talál olyan pilótát, aki felvenne egy Budapestről érkező küldöttséget, ezt átvinné a fronton egy szovjet külügyminiszterhez címzett levéllel. Ezt a kapcsolatot Török József főhadnagyban találták meg, aminek indokai ismeretlenek.

November 13-án akart egy küldöttség kijutni Budapestről, ezért kellett a szökést erre a napra időzíteni. A gép leszállt a Siófok melletti Gamásza-puszta legelőjén, és ott várta a közeli országútról az autót. Egy kocsi jött meg, átszállt Vörös Tibor vk. százados (az akkori vkf. fia); Simonffy Tóth Ernő vk. százados és felesége. Nem vártak a második kocsira (jó megérzéssel, mert az nem is jutott odáig) ezen érkezett volna ifj. Tildy Zoltán és Szakasits Árpád. A gép alacsonyan repülve, felhőkben bujkálva megérkezett Szegedre, majd ezt is Kecskemétre küldték. Innen vadászkísérettel Aradra repültek Malinovszkijhoz, aki a beszámoló meghallgatása után Simonffy Tóth Endrét, feleségét, Vörös Tibort és Török Ferencet repülőgépen Moszkvába küldte. Az 1980-as években az eseményt Simonffy könyvében részletesen leírta, ott megtalálható. ("Kompország katonái címen")

A szervezkedőknek nagy szerencséjük volt, elrepülésük után egy órával futott be egy autó 4 csendőrnyomozóval, akik Török letartóztatására érkeztek. Mivel az üti is eltűnt, a tisztek több katonát vettek maguk mellé és a javítóműhely embereit azonnal elővették, nem éppen kesztyűs kézzel. Estére világos volt a helyzet, nyomban őrizetbe vették azokat, akik a szökevényeket ismerték. November 22-én fogták el Bajcsy Zsilinszkyt, másnap letartóztatták az összes pilótát, aki bármiféle kapcsolatban állt a résztvevőkkel. Névsoruk a "Sopronkőhidai napló" című könyvben megtalálható.

A szovjet külügyminisztert nem érdekelte a felszámolt szervezkedés levele, ekkor már a megszökött Vörös János vezérezredes, volt vkf. is Moszkvában volt. A személyzet propaganda tevékenységet végzett a fronton, majd Budapestre került. Egy 1945. 02. 28-i HM igazolás szerint Török József, Dajka Miklós és Figlár Jenő fhdgyk az állományukban vannak. A Weihe az Aradi repülőtér elleni újabb német támadások egyikén megsemmisült. Utólag felderített adatok szerint Tóth István fhdgy. volt aznap a repülőtér ügyeletes tisztje, aki nem akarta megakadályozni a szökést, inkább felszállt ő is a gépre a felelősségre vonás elől. Böröczki Sándort nem lehetett azonosítani, lehet, hogy csak papíron szereplő személy. Ezekről később említés sem történik.

A szovjet 43826 táb. po. sz. alakulat egy igazoló jelentése írja, hogy az október 13-tól december 29-ig terjedő időszakában 5 kis repülőgépe repült át a szovjet ellenőrzés alatt álló területre, de ezt nem részletezi. Mivel más magyar beszámoló szerint december közepén Fülöpszállás mellett szállt le egy Levente II futárgép, és decemberben egy gép a bolgár csapatokhoz repült át a Dunántúlra, egy esemény hiányzik.

Lehetséges, hogy ez az 1945. január 6-án átrepült Ju 52/3m szállítógép volt, mivel egyéb repülőesemény a szovjet arcvonalon ezen kívül nem történt. Utóbbi 2 esetről semmiféle dokumentáció nem maradt, részvevők nem kértek jutalmat, vagy elismerést 1945 után.

1944-ben még két Olaszországba történő repülés ismeretes, de ezek közvetlen kapcsolata a tárgyalási kísérletekkel nem bizonyítható. 1944. december 11-én egy M-24B-és túragéppel Szűcs Dénes pilóta és egy Magyarországon élő menekült lengyel mérnök átrepült Olaszországba. Az útvonal és pontosabb időpont nem azonosítható, bár célul Milánót jelölték meg, ez nyilvánvalóan nem volt lehetséges, mert a város 1945. április 29-ig német ellenőrzés alatt állt. Szűcs Dénes ekkor a HMNRA kötelékében volt oktató. A HA-NAN jelű repülőgép Tortorella közelében szállt le. Szűcs Dénes 1945-ben visszatért Magyarországra, és az új Magyar Honvédség szolgálatába lépett. Az OMRE kötelékében repülve, 1949-ben egy Bü-131-essel lezuhant és repülőhalált halt, így az ügy részleteit nem lehet kideríteni. Az M-29-es gép Olaszországban maradt, és a mai napig is egy milánói repülési gyűjteményben van.

Az RKI embereinek szökése

1944. december 9-én reggel 9 órakor Pápa repülőteréről egy német jelzésű He 111-es szállítógép emelkedett fel, és felhős, ködös időben Dél-Olaszországba repült. Utasai: Hadnagy Domokos rep. őrnagy, pilóta, Toperczer Árpád hadnagy megfigyelő, Rakovich Sándor őrmester, szerelő, Hadnagy D. felesége, másfél éves kislánya, dr. Soós Géza diplomata és Johannes Adolf Baron Bentick holland 2. oszt. hadnagy, Magyarországon bújtatott hadifogoly volt.

A 3 repülőtiszt az RKI kötelékébe tartozott, Hadnagy D. a parancsnok helyettese volt, bár ismert volt angolbarát megnyilatkozásairól, a légierő vezetése mégsem mozdította el beosztásából. Gyalakuti Soós Géza, külügyi titkár és futár volt, erős egyházi kapcsolatokkal. A református Soli Deo Gloria szövetség elnöke is volt a háborús években. 1944. március 19 után a Magyar Függetlenségi Mozgalom szervezkedésében vett részt, 1944. október 15 után az MNFFB tagja is. Ekkor már körözik, illegalitásban rejtegetik. Ekkor a mozgalom légvárakat építő vezetői levéllel és üzenettel a nápolyi főhadiszállásra küldik, hogy angol-amerikai katonai segítséget kérjen.

Ma már tudjuk, hogy Hadnagy D. a pápai repülőtéren lévő ismeretségeit felhasználva informálódott a német szállítógépek helyzetéről, mert megfelelő magyar gép híján ezekből akart lopni. Aznap igen rossz, alacsony felhőzettel kísért idő volt, így nem tudták üldözni, de félúton ők is vakrepüléssel haladtak.

A gép viszonylag simán, jugoszláv területek és az Adriai-tenger felett átrepülve, Foggia térségébe érkezett. San Severo mellett amerikai vadászgépek elfogták és Bari mellett egy amerikai repülőtéren leszállásra kényszeríttették.

A legénységet egy kis fogolytáborban az amerikai és brit titkosszolgálat emberei kihallgatták, majd a holland tisztet Nápolyon át, Liverpoolba küldték. A magyar személyzetet Bari mellé internálták. Dr. Soós Géza kapcsolatba került a szövetséges Dél-európai Főparancsnokság képviselőivel, de az úthoz fűzött várakozások nem teljesültek. A katonai vezetők nem tárgyaltak jelentéktelen magyar csoportokkal, London nem is adott felhatalmazást semmire.

A repülőgép He 111 H-16 típusú, Nr:8433 gyári számú bombázógép volt, szállításra átalakítva. Eredeti lajstromjele 2B+DC volt, mivel ép állapotban maradt, az amerikaiak 1945-ben San Severoból FE-1600 zsákmányjelzéssel az USA-ba szállították. Átfestve ma is egy amerikai repülőgyűjtemény darabja. dr. Soós 1945 őszén tért haza, azonnal üldözni kezdték, 1946 nyarán elmenekült Svájcba, ahonnan az USA-ba távozott. 1953. szeptember 5-én autóbalesetben meghalt. Hadnagy D. és családja az USA-ba került és az emigráció renegátjaként hunyt el. A személyzet 2 tagja visszatért Magyarországra.

Egy Ju 52-es szállítógép nem tér vissza

A magyar szállítórepülő alakulatok közül egyetlen gép személyzete vált katonaszökevénnyé Budapest ostroma közben úgy, hogy a többieket is veszélybe hozta. A 102/1. szállítórepülő-század S-211 jelű, PIRT gyártású Ju 52/3 mg9 repülőgépe Budapest légi ellátásában vett részt Pápai bázissal. 1945 decemberében több csomagledobást végzett, de egyszer sem szállt le a katlanban. 1945. január 6-án éjjel kötelékkel indult, hogy leszállnak a csepeli régi RKI repülőtéren. A géppel a rádiókapcsolat Budapest elérésekor megszakadt, eltűntnek nyilvánították. 1945. január 9-én német felderítők észleltek egy magyar Ju 52-es gépet, a szántóföldön Tószeg és Jászkarajenő között. A vadászbombázók két óra múlva rostává lőtték, nem gyulladt ki, mert nem volt benne benzin.

A HM eln. 1945/25098 sz. irat szerint, amelyben a személyzet jutalmat igényelt háborúellenes cselekményeiért, az esemény az alábbiak szerint zajlott le. A gép személyzete Stifter János tartalékos rep. fhdgy. pilóta; Pintér József tart. törzsőrmester II, pilóta, Molnár János tartalékos zászlós, rádiós Kiskéry János őrvezető szerelő és Szeghalmy Mihály tizedes lövész volt.

Ők 1944. októbertől szervezkedtek a szökésre, mert túl veszélyesnek tartották a frontbevetéseket. Szinte valamennyien a korábbi MALÉRT polgári személyzete voltak, akiket katonai behívóval vezényeltek a szállítórepülőkhöz, ahol ekkor már egyesítették az 1. és 2. század személyzetét, mert a katonai szállítószázad embereinek nem volt kellő vakrepülési és éjszakai gyakorlata.

Így 1945. 01. 06-án éjjel a fedélzetre vitték bőröndjeiket és a kötelékben utolsóként szálltak fel, éjfél után. Csepelre kellett volna vinni a 118 db puskából, 40 láda lőszerből, és magyar-orosz nyelvű röplapokból álló szállítmányukat, visszafelé pedig sebesülteket kihozni. A várost elérve, délről elkerülték, kikapcsolták a rádiót és elrepültek Szolnok felé. Mivel éjszaka leszállni terepen nem mertek, a szovjet kézben lévő repülőterekre sem mentek, így 5 órát ingáztak a levegőben Szolnok és Csepel-sziget déli része között. 0630-kor világosodott annyira, hogy láttak, és 07 körül szálltak le a havas szántóföldre.

Itt senki sem járt, végül reggel egy gyalogos parasztembert állítottak meg és küldték a szovjet parancsnokságra, mert a gépet és holmijukat nem merték otthagyni. Végül egy szolnoki őrjárat ment értük és Heves községbe, a 2. ukrán front főhadiszállására vitték őket. Egy ideig ott is maradtak, a gépet kirámolták, de az roncs volt. Debrecenbe kerülve az összes személyt egy fokozattal előléptették. A repüléshez annyi közük maradt, hogy a MASZOVLET-hez kerülve egy ideig Li-2-sel jártak. Stifter 1949 után repült onnan, és szerencsésnek mondhatja magát, hogy nem vonták bele a vitéz Szentgyörgyi Dezső ellen folytatott koholt 4 vádlottas kémkedési perbe. Ma már egyikük sincs az élők sorában.

Háry vezérőrnagy olasz útja

1945. március 27-én késő délután egy polgári jelű Fw 58-as Weihe repülőgép szállt fel a Csepreg melletti rétről és eltűnt. Az erről szóló jelentés a következőket tartalmazta: "1945. március 27. az 1. Repülő Körzet Parancsnokság jelenti: Háry László (ny. áll. vörgy.) Csepreg repülőteréről ma 17 órakor feleségével, két gyermekével, valamint Magyar Sándorral felszállt Várpalota úti céllal Fw 58-as géppel. A gépről azóta jelentés nincs. 1945. április 6-án a Hds. (Hadsereg) utasítja az. 1. Repülő Körzetnél Szánszky hadbírót, hogy a Háry-gép esetét vizsgálja ki, tegyen jelentést, javaslatot a lefokozásra stb.

E pár sorból is kitűnik: tudták, hogy Háry László Olaszországba repült, csak azt nem, hogy miért. Ezt nem sikerült a mai napig sem tisztázni. Azt tudjuk, hogy Háry korábban HA-136 jelű, átalakított Fw-58C Weihe futárgéppel repült, amit a HMRNA elnökeként használt. Ez a Sóstón átalakított gép, 3 plusz póttartállyal 1200 km hatótávolságú volt, így Olaszország bármely pontját elérhette.

Az útvonal nem ismert, a 240 km/h utazósebességű repülőgép 5 órát maradhatott a levegőben. Foggiáig 900; Rómáig alig 700 km-t kellett elvileg megtennie, bár nyilván nem repült légvonalban. Nem tudni hol szállt le, de ekkor helyi idő szerint legalább 21 óra volt, amikor már sötét van. A leszállás nem lehetett egyszerű. (Katonai adatlapja szerint a kirepülés 1945. február 25-én történt.)

Annyi még ismert, hogy 1945 nyarán Rómában, a Magyar Akadémia épületében lakott. 1946-ban visszatért Magyarországra. 1946. szeptember 25-én a HM igazoló bizottsága "dicsérettel igazolta". 1946. november 20-án a SZEB már elutasítja utazási kérelmét Olaszországba. 1947-ben Rómába utazott, 1948-ban újra visszatért Magyarországra. A katonapolitikai osztály nyomozói kivárták, míg meglátogatta öccsét, Háry Kálmán századost, annak lakásán, ott mindkettőjüket letartóztatták 1948. december (24-én ?). Háry Kálmán ellen vádat emeltek a magyar közösség összeesküvési perben, és elítélték. Vitéz Háry László ellen nem emeltek vádat semmilyen ügyben, bírói ítélet nélkül a kistarcsai internálótáborba őrizték, gyógyszert nem kapott, 1953. február 13-án szívelégtelenségben elhunyt. Periratai nincsenek. Kísérője Magyar Sándor korábban az amerikai Standard Oil magyarországi képviselője volt, ő 1981. június 6-án az egyesült államokbeli Knoxville-ben hunyt el. Nincs tudomásunk róla, hogy hagyott-e hátra Knoxville-ben leírást ennek az útnak a körülményeiről.

Végül a háború végén a szovjet csapatok elől egy gép távozott Svájcba, de már osztrák területről. 1945. április 12-én egy Levente II. futárgép szállt le 2 fővel Dübendorf repülőterén, a gépet internálták. A svájci hatóságok a személyekről semmit sem közöltek, valószínűleg a háború után is ottmaradtak.