VISSZAVONULÁS GALÍCIÁBÓL
A magyar 1. hadsereg védelmi harcai
1944. július-augusztus
Szerző: Szabó Péter

"Itt jelenleg szabályszerű "állásharcra" való berendezkedés van, illetve folyik, - ami teljesen emlékeztet az első világháború vége felé követett berendezkedéshez. Az állások erősen a mélységben tagozva, futóárokszerű összefüggő árokrendszerrel kiépítve. - A páncélelhárítás, - amire a felkészülés súlya helyeződik, - egész az első vonaltól a "közbeeső" páncélelhárító vonalon (: ezredtartalék 7,5 cm-esek vonalán át :), egész a tüzérségi állás területéig terjed. A tüzérségi tüzelőállások vonala is a gyalogsági védőállásokhoz hasonló összefüggő állásrendszert alkot, mely főleg a páncélelhárítást szolgálja. Tehát a felkészülés, - nagyon helyesen, - a tömeges tüzérségi és páncélos bevetés, azonkívül a repülők ellen készül (...) A Don-i harcokkal ellentétben ezenkívül nagyobb mélységben, még több védőállás épül ki, úgy hogy a lerohanás valószínűsége kizártnak látszik (...)" - ezen reménykeltő benyomás Adonyi Ferenc vezérkari őrnagynak a Honvéd Vezérkar főnökéhez írt 1944. július 4-ei személyes levelében olvasható. Miután a galíciai állásai védelmére utasított 1. hadsereg május végén, június elején némi személyi, illetve a helyszínen rendelkezésre bocsátott német 75 mm-es páncéltörő ágyúkat tekintve némi fegyverzeti kiegészítésben részesült, s védővonalának kiépítése a több mint két hónapig tartó hadműveleti szünetben erőteljesen folytatódhatott, a szovjet hadműveleti terveket nem ismerve, gyakoriak voltak ezen optimista megnyilvánulások.

Miután az 1. hadsereg saját, meglevő erejéből csak kevés tartalékot tudott képezni arcvonala mögött, felettes német parancsnoksága 1944 májusában négy német seregtestet (a 101. vadász-, a 68. gyalog-, illetve a 7. és 16. páncéloshadosztályokat) irányított védelmének megerősítésére, melyek közül három pár hétig egy-egy arcvonalszakaszt is átvett. Május 26-án megkezdődött a március végén az 1. hadsereghez irányított magyar megszálló könnyű hadosztályok három gyalogezredből álló tartalék hadosztállyá szervezése is, mely során a korábbi 18. és 19. könnyűhadosztályok a feloszlatott 201. könnyűhadosztálybeli alakulatokból egészítették ki állományukat. A hadsereg 1944. júniusi létszáma ezt követően 8288 tisztből és 237076 főnyi legénységből állt. A hadsereg irányításában is változás történt, miután Lakatos Géza vezérezredest felváltva május 26.-tól Beregfy Károly vezérezredest látta el a hadseregparancsnoki teendőket.

1944. június közepén a keleti hadszíntéren ismét felgyorsultak az események. A szovjet csapatok június 21. és 23. között előbb több helyen áttörték a Közép Hadseregcsoport arcvonalát, majd július 13.-tól az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport védőszakasza is veszélyeztetetté vált. A 4. és 1. Ukrán Front Tarnopol és Brody területéről meginduló seregtestei a német 1. páncéloshadsereg arcvonalának áttörését követően megközelítették Lemberget, s a német 4. páncéloshadsereg koveli állásain túljutva szinte akadálytalanul nyomultak előre nyugati irányban is.

A német hadvezetés - tartalékok hiányában - a Lemberg irányú ellenséges támadás elhárítására az 1. hadsereg arcvonaláról is vont ki erőket. A négy német seregtesten kívül július 22-én a szintén német XI. hadtestparancsnokság is kilépett a magyar hadsereg kötelékéből. Az utóbb említett német hadtestparancsnokság északra irányításával meg kellett változtatni az alárendeltségi viszonyokat. A hadsereg balszárnyán levő VII. hadtestparancsnokság alá ezt követően a 16., a német 68. gyaloghadosztály arcvonalszakaszát július 17.-én átvevő 7., s a 24. gyaloghadosztályok tartoztak, a jobbszárnyát irányító VI. hadtestparancsnokság pedig a 18. tartalék hadosztály, a 25. gyaloghadosztály, az 1. hegyidandár és a 27. székely könnyűhadosztály felett rendelkezett. A hadseregtartalék 2. páncéloshadosztály Solotwina, Nadworna közelében, a VI. hadtesttartalék 19. tartalék hadosztály a Prut völgyében, Mikuliczyn és Tatarow környékén, a 2. hegyi dandár pedig Zabie körzetében helyezkedett el az arcvonal mögött. A 20. gyaloghadosztály csapatai továbbra is a Dnyeszter mentén foglaltak el védelmi állást.

Az 1. hadsereg északi szomszédja, a német 1. páncéloshadsereg a Lemberg körüli súlyos harcok következtében mindinkább nyugati irányban szorult vissza. A Dnyesztertől északra viszszavonuló német páncéloshadsereg hátramozgásával az 1. hadsereg egyre veszélyesebb helyzetbe került. Balszárnya a Dnyesztertől nyugatra az arcvonal legkeletibb ívét képezte, s helyzeténél fogva csábítólag hatott egy esetleges átkaroló támadásra. A lankás terep harckocsitámadásra alkalmas volt, s a csapatok visszavételére és utánpótlásuk lebonyolítására az arcvonal mögötti kiterjedt erdőségen keresztül csak a Rosulna irányába vezető útvonal állt rendelkezésre.

A Lembergnél bekövetkezett események miatt az 1. hadsereg-parancsnokság július 19-én tette meg az első előkészületeket arcvonala tervszerű visszavételére. A felettes német parancsnokság beleegyezése nélkül hozott - többnyire szóbeli - intézkedések alapján az északi arcvonalszakaszt védő VII. hadtest alakulatai július 20-ról 21-ére virradóan kezdték volna meg a visszavonulást. A később bekövetkezett események ismeretében ez lett volna az utolsó alkalom arra, hogy a csapatok tervszerűen váljanak le az ellenségről. Kudarcuk a kikényszerített visszavonulás bekövetkezésekor előrelátható volt. A magyar gyalogsági alakulatok ugyanis nem álltak olyan harcedzettségi, kiképzési és erkölcsi szinten, hogy egy hátramozgást az ellenségtől szorongatva - súlyos veszteségek nélkül. meg tudtak volna oldani. A tervszerű viszszavonulás lehetősége végül a VII. hadtestparancsnokság érthetetlen, július 20. utáni módosító rendelkezései miatt szertefoszlott. A VII. hadtestbeli alakulatoknak egy meghatározatlan időpontig rendelték el állásaik feltétlen tartását, s be kellett szüntetniük a felesleges anyagi, felszerelési cikkeiknek és vonatrészeiknek hátratelepítését is.

A július 13-án Nyugat-Ukrajnában kibontakozó sikeres lemberg-sandomierzi irányú szovjet hadművelet július 23-tól az 1. hadsereget is közvetlenül érintette. Az 1. Ukrán Front balszárnyán tevékenykedő 18. hadsereg, valamint az 1. gárda hadsereg részei - azaz nem a főereje - azt a feladatot kapták, hogy Horodenka, Kolomea térségéből Kolomea, Nadworna, Dolina és Skole, valamint Horodenka, Ottynia, Stanislaw, Kalusz és Stryj irányú támadással törjék át az 1. hadsereg védelmét, s kedvező feltételeket teremtsenek az offenzíva Munkács és Ungvár felé történő kifejlesztésére.

A szovjet hadművelet, amely az 1. hadsereg balszárnyának védelmét teljesen felborította, a magyar arcvonalon július 23-án reggel 8 órakor vette kezdetét. A szovjet 18. hadsereg két lövészhadosztályának harckocsi alosztályok támogatásával megindított támadása a délelőtt folyamán már oly mértékben vetette vissza a 16. gyaloghadosztály jobbszárnyát, hogy az a jobb felől szomszédos 7. gyaloghadosztály tüzérségének állásaival került egy vonalba. A szovjet csapatok rohamai a késő délelőtti óráktól a 7. gyaloghadosztály balszárnyát is veszélyeztették, s 4. gyalogezredének állásait súlyos arc-, s átkaroló támadások érték. A 2. páncéloshadosztály és a 16. gyaloghadosztály részeivel tervezett ellentámadás elmaradása, s a 7. gyaloghadosztály két harccsoportjának kikényszerített visszavonulása következtében a soproni seregtest arcvonalának közepén egy hézag keletkezett, s az ezen át előretörő ellenséges csapatok a gyaloghadosztály csapattesteit kettéválasztották. A tűzkeresztségén átesett 7. gyaloghadosztály tragikus szereplésének számos előidézője volt. Többek között alakulatai alig egy héttel vették át állásaikat a német 68. gyaloghadosztálytól, s nem ismerték ki magukat annak rendszerében, a szovjet támadás előtt három nappal gyalogságát német géppuskákkal fegyverezték át, melyek kezelését még nem gyakorolhatták be, és lélektanilag erősen megzavarta a csapatokat a nekik korábban kiadott, de később 24 órával visszavont visszavonulási intézkedés is.

Július 24-én a 7. gyaloghadosztály arcvonalán átjutott szovjet csapatok elsősorban a soproni seregtest déli irányban bekanyarított jobbszárnyát támadták, hogy az ahhoz jobb felől csatlakozó 24. gyaloghadosztály hátába kerülve előretörhessenek Nadwornára. A 24. gyaloghadosztály részei a hátukba került szovjet 11. lövészhadtestbeli alakulatok átkaroló hadmozdulatai elől előbb a második védelmi állásba, a Prinz Eugen-állásba, majd Nadworna felé, illetve részekkel Krasna és Delatyn irányába vonultak vissza. A 7. gyaloghadosztály balszárnyát védő csapatok, illetve a 16. gyaloghadosztály alakulatai eközben az erős ellenséges

nyomásra a másik védelmi állást is feladva folyamatosan hátráltak nyugati irányba, s visszavonulásuk következtében a VII. hadtest arcvonalának közepén már 4-6 km széles hézag tátongott. Az ellenség ezen keresztül súllyal Ottynia irányába folytatta előrenyomulását, melyet a késő esti órákban fel is kellett adni.

Július 25-én a VII. hadtestparancsnokság már nem számolt a 7. és a 16. gyaloghadosztály komolyabb ellenállásával, s a tőlük északabbra védekező, német alárendeltségben levő 20. gyaloghadosztályt is súlyos veszteségek érték. A 2. páncéloshadosztályra és a gyaloghadosztályok harcképes utóvédjeire hárult az a feladat, hogy ezen seregtestek visszavonulását biztosítsa. Miután a 2. páncéloshadosztályt a 20. gyaloghadosztály megsegítésére rendelték, a 7. gyaloghadosztálynál ütött rést pedig elreteszelni már nem lehetett, az 1. hadsereg végérvényesen két részre szakadt. Ezen a napon esett el az egyik legfontosabb körvédelmi központ, Nadworna. A VI. hadtest parancsnoka ezt követően a következő napra kiadott intézkedésében az alábbiakban adott hangot mélységes elégedetlenségének: "Benyomásom, hogy az ellenség által elért siker nem állott arányban a támadó erők nagyságával. A támadást fel kellett volna tudnunk tartóztatni." A szovjet csapatok, bár a szemben álló fél rendezetlen visszavonulásából fakadó kiszolgáltatottságát nem használták ki, a VII. hadtest seregtesteit szorosan követve a szomszédos VI. hadtest balszárnyának átkarolására és a Prut folyó vonalához szorítására törekedtek. A még érintetlen déli arcvonalon védekező magyar csapatok Delatyn, illetve a Tatárhágó irányú hátramozgását akarták ez által megakadályozni.

Július 26-án az 1. hadseregtől elszakadt magyar VII. hadtest a német 1. páncéloshadsereg alárendeltségébe lépett. Az Észak-Ukrajna Hadseregcsoport parancsnoksága a magyar 1. hadsereg-parancsnokságot megmaradt alakulataival - VI. hadtestével és a 2. hegyidandárral - együtt szintén a német 1. páncéloshadseregnek rendelte alá, amely a Rauss-seregcsoport elnevezést vette fel. Pár napon belül változás történt az 1. hadsereg-parancsnokság élén is. A felettes német parancsnokságok utasításait csak részben teljesítő, de a súlyos helyzetbe került saját hadserege visszavételében is határozatlan Beregfy Károly vezérezredes helyett utóda, Miklós Béla vezérezredes kiérkezéséig Farkas Ferenc altábornagy, a VI. hadtest parancsnoka látta el ideiglenesen a hadseregparancsnoki tisztséget.

A szovjet harckocsi és gépesített lövész seregtestek támadásai július 26-tól egyre inkább délnyugati irányban folytatódtak. A Delatynt védő 24. gyalog- és 18. tartalék hadosztályok három napig állták sikeresen az ellenséges rohamokat, s mellette kisebb ellencsapásokat is végrehajtottak. Még bekeríteni sem sikerült ezen seregtesteket, így több hadsereg-, hadtest-, illetve hadosztály közvetlen tüzér- és vonatalakulat tudott hátratelepülni. A VI. hadtestparancsnokság nyilvántartási adatai alapján július 25-26-án a Delatyn - Tatárhágó útszakaszon 17167 fő, 8295 ló, 2740 országos jármű (szekér), 1406 gépkocsi, 311 kerékpár, 8 sütőkemence, 78 löveg, 9 rohamlöveg és egy vasúti löveg mozgott hátra. Ez nem harci körülmények között 191 km hosszú oszlopnak, vagyis 48 órán át 4 km sebességgel haladó oszlopnak felelt meg. Egy jelentősebb ellenséges légitámadásnak beláthatatlan következményei lehettek volna.

Miután a VI. hadtest arcvonalának közepén, a 18. tartalék és a 25. gyaloghadosztályok között, Mlodiatynon át előretörő ellenséges csapatok július 26-án elvágtak egy Delatynból déli irányba tartó létfontosságú utat, a várost védő csapatok tartós helytállásában kételkedő Farkas Ferenc altábornagy seregteste jobbszárnyának részleges visszavételét rendelte el. Ezen intézkedés azt jelentette, hogy a 24. és 25. gyaloghadosztálybeli, illetve 18. tartalék hadosztálybeli alakulatoknak közvetlenül a történelmi határok előtt húzódó, javarészt kiépítetlen ún. Hunyadi-állásba kellett visszavonulniuk. A magaslatokon, illetve helységekben húzódó, támpontszerűre tervezett védelmi vonal főbb csomópontjai Turka, Skole, Dolina, Perehinsko, Jasien, Jaremcze, Mikuliczyn és Kosmacz voltak. A csapatoknál tapasztalt pánikjelenségek, s visszaözönlések miatt a VI. hadtestparancsnokság drákói rendszabályokat is életbe léptetett. A felbomló fegyelem helyreállítása érdekében elrendelte a parancs nélkül visszaszivárgó katonák azonnali felkoncolását, s a holttesteknek elrettentő példa gyanánt közszemlére állítását.

A VI. hadtestparancsnokság a védelem és a páncélelhárítás súlyát a Hunyadi-állásban a természetes közlekedési vonalakra, nevezetesen a Bystrzycza Nadwornianska és a Prut folyók völgyére, illetve az utóbbi folyóhoz közeli Jawornik és Rokieta magaslatokra kívánta helyezni. A szovjet csapatok 1944. július 27. és augusztus 10. között négy jelentősebb támadást indítottak a Hunyadi-állás áttörésére, s ezáltal a Tatárhágón át a magyar Alföld mielőbbi elérésére. A védelmi harcokban a VI. hadtest részéről elsősorban a 25. gyaloghadosztály, az átcsoportosított 2. hegyidandár és a 18. tartalék hadosztály vett részt. Augusztus 7-én - a védelem kritikus időszakában - a német 1. páncéloshadseregtől ide csoportosított német 4. hegyi hadosztály is bekapcsolódott a harcokba. Különösen a Rokieta magaslatokért folyt heves küzdelem, melyeket - esetenként kézitusa által is - a Kozma István vezérőrnagy irányította 25. gyaloghadosztály több napon keresztül hősiesen tartott. Az itteni harcok hevességét a nagyváradi seregtest harctudósításának alábbi részletéből is érzékelhetjük:

"Az ellenség egységei közvetlenül az 1104 magassági pontot támadták és sikerült is feljutniuk részekkel a gerincre. Egyes csapatrészek a tüzérségi- és aknavetőtűz, valamint az erdő szegélyéről kapott erős gyalogsági- és géppisztolytűz hatása alatt pánikszerűen kezdtek visszaözönleni a 1104 magassági pontról...Félő volt, hogy a Rokieták elvesznek és Mikuliczynig a csapatok alig lesznek megállíthatók.

Ebben a pillanatban Kozma vezérőrnagy puskát ragadott, kiugrott a védőárokból, s elkiáltotta magát: "Urak utánam! A törzs kövesse a hadosztályparancsnok példáját!" Elsőnek a vezérkari főnök ugrott ki a védőárokból, majd a harcállásponton tartózkodó összes tiszt és legénység mind puskával a kezükben. A hadosztályparancsnok vezetésével a visszaözönlők elé nyomultak, s erélyes parancsokkal, lelkesítő és buzdító szavakkal, valamint fegyverhasználattal visszatérésre bírták őket. Egy visszafutónak a hadosztályparancsnok általi személyesen történt felkoncolását az összesek látták...Ez volt az a lélektani pillanat, amelyben az ellentámadás eldőlt. A példa hatott, a buzdító szavak és parancsok elintézték a többit..."

Augusztus 10-ére valamennyi elvesztett területet sikerült visszafoglalni, s a Mikuliczynből, Jamnából, illetve a Jaworowa és Makowicza magaslatokról visszavert ellenség pár hétre beszüntette támadásait a Tatárhágó irányába.

Július 29-én az elszakított VII. hadtest ismét visszakerült az 1. hadsereg kötelékébe, miután seregtesteit - a német szándék ellenére - szintén a Hunyadi-állásba vezette vissza. A 16. és 20. gyaloghadosztályok részei a Toronyai-hágó előtt, a 7. gyaloghadosztály pedig a Lomnica folyó völgyében foglalt el védőállást. Ezzel megszűnt annak a veszélye, hogy a szovjet csapatok a nyitva álló Toronyai és Pantyr hágókon át Huszt irányába áttörnek. Az utóvédharcok során Rosulnánál és Rozniatownál súlyos veszteségeket szenvedett 2. páncéloshadosztályt újjászervezés céljából Huszt körzetébe vonták hátra.

A magyar arcvonal augusztus első harmadára megszilárduló védelmének köszönhetően az augusztus 5-én újból megalakított 4. Ukrán Front 1. gárda és 18. összfegyvernemi hadserege Homonna - Ungvár - Munkács irányába nem tudott áttörni a Kárpátok hágóin, sőt az 1. hadsereg megerősített jobbszárnya a kezdetben elvesztett területek visszafoglalásával a 18. hadsereg hátát veszélyeztette.

Az 1944. július 23. és augusztus 10. között lezajlott hadművelet során a német hadvezetés - ahogy 1943. januárjában a Donnál - végig késlekedett a visszavonulás elrendelésével. Az újabb magyar katasztrófa mégis elmaradt, mert az 1. hadsereg hadtest- és hadosztályparancsnokai olykor figyelmen kívül hagyva az elöljáró német parancsnokságok intézkedéseit igyekeztek alakulataikat rugalmasan visszavonni, s a német alakulatok megsegítését mellőzve a Kárpátok védelmét tartották fontosabbnak. A megrendített, s egyes esetekben a vezetés irányítása alól kiesett magyar csapatok az ellenség szoros üldözésének elmaradása miatt is ennélfogva elsősorban a fegyverzet, s a felszerelés terén szenvedtek súlyos veszteségeket. Nem sikerült a támadó szovjet csapatoknak észak felől déli, délkeleti irányú csapásaikkal bekeríteni a Prut völgyében védekező magyar seregtesteket. Miután a magyar arcvonalat nem az ellenséges főerők rohanták meg, a támadók feltehetően csak az áttöréskor tudtak súlyt képezni.

A fegyverzeti, s felszerelési hiányok, illetve a személyi állomány 25-30 ezerre becsült véres vesztesége (elesett, megsebesült, hadifogságba esett) a hadsereg-parancsnokságot seregtestei újjászervezésére, s némi összevonására késztették. Főleg azon seregtestek állománya apadt le jócskán, melyek jelentős számú kárpátaljai, máramarosi és észak-erdélyi hadkiegészítő területekről származó ruszin és román nemzetiségű katonákkal rendelkeztek. A július 23-tól meginduló hadműveletek alatt és után ugyanis ezen idegen ajkú katonák java része szovjet fogságba került, csatlakozott a Kárpátok erdőségében tevékenykedő partizáncsoportokhoz, vagy egyszerűen dezertált. Az egyes seregtestek összevonása, illetve újjászervezése végül augusztus és szeptember hónapokban megtörtént. A szovjet támadások újbóli alábbhagyása ismét alkalmat adott erre. A 16. és a 20. gyaloghadosztályokat a 18., illetve a 19. tartalék hadosztályok megmaradt állományával, s fegyverzetével töltötték fel, a 24. gyaloghadosztályt pedig a július 23-ai és 24-ei tevékenységéért indokolatlanul kemény bírálatban részesített 7. gyaloghadosztály alakulataival való összevonással szervezték újjá.