A MARGARÉTA HADMŰVELET
Magyarország német megszállása
Szerző: Számvéber Norbert

A magyar kormány már 1942 nyarán elkezdte, és 1943-ban tovább folytatta diplomáciai puhatolózásait egy lehetséges béke érdekében az angolszász hatalmakkal. Ez a német hírszerzők előtt sem maradt titokban. Magyarország megszállásának gondolata a német hadvezetésben már az 1943. júliusi olasz fegyverletételt követő hetekben megfogalmazódott. Olaszország viszonylag váratlan és gyors kiválása a német szövetségi rendszerből arra kényszerítette a Harmadik Birodalom döntéshozóit, hogy Magyarország és Románia esetében már előre felkészüljenek egy hasonló fordulatra.

A Wehrmacht vezetési törzse 1943 szeptemberében utasítást kapott, hogy Magyarország megszállására dolgozzon ki egy hadműveleti tervet, amelynek első változata szeptember 30-án készült el. A terv a "Margarethe" (Margaréta) fedőnevet kapta. Lényege az volt, hogy a német csapatok Szerbia, Horvátország, Szlovákia és Harmadik Birodalom ausztriai területe felől a megszállás elrendelésekor benyomulnak az országba, és birtokba veszik a fontosabb objektumokat. A tervezés során a Wehrmacht vezetési törzsénél számos lehetőséget mérlegeltek a három fő térségre osztott Magyarország megszállásával kapcsolatban, még szlovák és román csapatok bevonását is északkelet, illetve kelet felől. A végrehajtásra kijelölt német alakulatok az elkövetkező hetekben sűrűn változtak, mivel a rendelkezésre álló erők esetében a hadszínterek elszívó hatása folyamatosan érvényesült. A németek becslése szerint a 450 ezer magyar katonából mintegy 360 ezer állomásozott a megszállandó területeken.

1944. február végétől a terv néhány újabb elemmel egészült ki. Az adott pillanatban a magyar területen keresztül való csapatszállításnak álcázott német vasúti szerelvények Bicskénél és Ceglédbercelnél kirakodnak, és a belőlük kiszálló csapatokat Budapest irányában összpontosítják. Ez volt az úgynevezett "Trojanisches Pferd" (Trójai Faló) fedőnevű művelet, amelynek végrehajtásával a különleges kiképzést kapott "Brandenburg" hadosztály parancsnokát, Alexander von Pfuhlstein vezérőrnagyot bízták meg. A magyar határ felé végrehajtott csapatösszevonásokat és vasúti szállításokat egyrészt a jugoszláv partizánok elleni újabb tisztogató akcióval, másrészt egy Bécs környékén tervezett páncélos-hadgyakorlattal magyarázták, amelyet egy újabb keleti ellencsapás főpróbájának állítottak be.

Március 12-én kiadták a korábban már többször átdolgozott hadműveleti parancsot. A végső változat elhagyta a szlovák és román csapatok bevonását, s csupán az ország nyugati felének a Tisza vonaláig való megszállásával kapcsolatban rendelkezett. A négy irányból Budapest felé összpontosított támadó csoportosítások parancsot kaptak a Honvédség lefegyverzésére, a magyar felszerelés, lőszerkészlet, a vasútvonalak és a hidak biztosítására, valamint az esetleges ellenállás maradéktalan letörésére. Ám a német terv legfeljebb elszórt, helyi magyar ellenállással számolt, ezért általánosságban a honvéd csapatok laktanyáikban való elszigetelését és átmeneti lefegyverzését írta elő.

A német légierő törzse már március 9-én jelentette a "Margarethe" műveletre kijelölt erőit. Ezek a Délkeleti Luftwaffe-parancsnokság erői, továbbá 2 bombázórepülő-ezred, 1 vadászrepülő-osztály, az Ostmark vadászrepülő-parancsnokság 2 vadászrepülő- és 1 romboló-osztállyal, 7 légvédelmi tüzérosztály, 60 Ju-52 teherszállító repülőgép, valamint a már korábban is Magyarországról tevékenykedő repülőerők voltak. A Luftwaffe felkészült egy 100 repülőgéppel Budapest felett végrehajtandó erődemonstrációs bevetésre is, amely során röplapokat szórta volna. A bevetett erőket Hitler utasítására, részben a távolsági bombázóerők (Korps Meister) bevonásával, 250 repülőgépre kellett növelni, de a bevetés végrehajtásától végül elálltak a németek. A fontosabb Budapest környéki repülőterek elfoglalására kijelölt 500. SS-ejtőernyős- és a "Brandenburg" ejtőernyős-zászlóaljakat nem ugrásra, hanem csak repülőgépeken való leszállásra utasították. A tervben egy Debrecen melletti repülőtér elfoglalása is szerepelt.

A Wehrmacht vezetési törzse 1944. március 19-ére, vasárnapra időzítette a hadművelet végrehajtását. Az előkészületek és csapatösszevonások lényegében zökkenőmentesen zajlottak, bár annak valódi céljáról - állítólag német tisztek szájából - hamarosan a magyar katonai és állami szervek is tudomást szereztek.

A készülő hadműveletben bevetett német csapatok részletes létszám-, illetve fegyverzeti adatai nem állnak rendelkezésre. Mint alább látni fogjuk, a németek egy-két kivételtől eltekintve nem teljes hadosztályokat alkalmaztak, hanem különféle hadosztályok éppen bevethető elemeiből összeállított ideiglenes harccsoportokat. Sok alakulatot nem sokkal korábban állítottak fel vagy éppen átfegyvereztek, így felszerelésük és kiképzésük még nem fejeződött be. Néhány kijelölt alakulatot az utolsó pillanatban máshova vezényeltek. Az akcióba bevont egyetlen (noha a legerősebb) német páncéloshadosztály páncélvadászosztályának 31 vadászpáncélosa például hiányos felszereléssel érkezett, s néhányuk már az ideszállítás során megsérült. A magunk részéről egyetértünk Dombrády Lóránddal, aki 1986-ban megjelent "Hadsereg és politika Magyarországon 1938-1944" című könyvében 40-50 ezer főre becsülte a bevonuló német erőket, és megállapítása szerint a németek a "Margarethe I" keretében ellenállás esetén mintegy 300-400 (főleg korszerű) harckocsit és rohamlöveget alkalmazhattak volna annak letörésére. A páncélosok esetében azonban a részadatok alapján feltételezzük, hogy ezek mennyisége a 350 darabot mégsem haladta meg.

A megszállást végrehajtó német csapatok Maximilian von Weichs tábornagy parancsnoksága alatt állottak, aki egyben a balkáni "F" hadseregcsoport főparancsnoka és a Délkeleti Főparancsnok (Oberbefehlshaber Südost) is volt. A tábornagy, akinek "B" Hadseregcsoportjában harcolt a magyar 2. honvéd hadsereg is 1942-1943 folyamán a Donnál, március 19-ét követően rövid ideig Budapesten tartózkodott.

Időközben a németek "Margarethe II" fedőnéven Románia megszállására is terveket dolgoztak ki, amely nemcsak bolgár, de esetlegesen magyar részvétellel is számolt. A román államvezető, Ion Antonescu marsall azonban 1944. február 26-28. között Hitlernél tett látogatása során meggyőzte a Führert, hogy kész és képes Romániában bármiféle németellenes fordulatot megakadályozni. Ezt követően Hitler parancsba adta a Románia megszállására tett előkészületek leállítását, és március 4-én elrendelte az írásos tervek megsemmisítését. Mindez jelentősen befolyásolta a németek tehetetlenségét 1944. augusztus 23-át követően, amikor Románia végül mégis átállt a szövetségesek oldalára.

Hitler március 15-én este a budapesti német követ útján Horthy Miklós kormányzót klessheimi kastélyába hívta azzal az ürüggyel, hogy a keleti hadszíntéren lévő honvéd csapatokról kíván tárgyalni. Horthy kíséretével (Ghyczy Jenő külügyminiszterrel, Csatay Lajos honvédelmi miniszterrel és Szombathelyi Ferenc vezérezredessel, a Honvéd Vezérkar főnökével) március 17-én különvonatán elindult, és 18-án délelőtt meg is érkezett. Saját emlékiratai szerint a kormányzó a szerelvényből való kiszállás előtt kétszer is magához vette pisztolyát (őt a németek Hitlerrel való találkozás előtt nem motozták volna meg), de végül a fegyvert a vonatban hagyta...

A találkozón Hitler saját dolgozószobájában, négyszemközt közölte a magyar kormányzóval a Németország számára elfogadhatatlan magyar politika kritikáját, s a küszöbön álló német katonai intézkedések tervét. Miután a magyar kormányzó óvta Hitlert független és szuverén Magyarország megszállásától és felháborodva távozni akart, a németek légiriadóra hivatkozva késleltették Horthy különvonatának távozását, és egy közös ebéd utáni újabb megbeszélésre hívták. Időközben Szombathelyi Ferenc vezérezredes igyekezett meggyőzni a Führert a megszállás feleslegességéről. Kérte, hogy a kormányzó 24 órán belül, inkább hazautazását követően juthasson elhatározásra a német megszállás kérdésében. A németek által kiszemelt Imrédy Béla helyett az ugyancsak németbarát Sztójay Dömét, a volt berlini magyar katonai attasét javasolta kormányfőnek, s egy újabb Hitler-Horthy megbeszélést szorgalmazott. A Honvéd Vezérkar főnökének jelentős szerepe volt Horthy meggyőzésében, illetve a megszállás lényegében vér nélküli lefolytatásában. A két legfőbb vezető - immáron harmadszori találkozóján - Hitler a román csapatok készenlétben állásával fenyegette meg Horthyt, s ezen aduként kijátszott fenyegetés hatott. A németek hamarosan közleményt jelentettek meg a sajtóban, miszerint csapataik bevonulása Magyarországra "kölcsönös megegyezés alapján" következett be. Mivel a németek el akarták kerülni, hogy a magyar állami és katonai vezetők a megszállás megkezdése előtt magyar területre érjenek, az őket hazaszállító vonatot Salzburgban és Linznél is hosszabb időre feltartóztatták. Szombathelyi vezérezredes március 18-áról 19-ére virradó éjszaka parancsot adott ki, amely a Honvédség csapatainak megtiltotta a fegyverhasználatot a bevonuló németekkel szemben.

Március 19-én hajnali 4 órakor megindult a "Margarethe I" hadművelet. Ennek keretében délről, Szerbia irányából a XXII. hegyihadtest három harccsoportja hatolt be Magyarországra. A "Hillebrandt" harccsoport a 92. gépkocsizó gránátos-ezredből (Werner von Hillebrandt ezredes), a Brandenburg ezred III. zászlóaljából, a 45. gépkocsizó utászzászlóalj zöméből, az olasz (korábban francia) zsákmány-páncélosokkal felszerelt, s két századát is nélkülöző 202. páncélososztályból, a két ütege híján szintén nem teljes 201. rohamlövegdandárból, a B 658. gépkocsizó hídoszlopból, az 5. SS-rendőrezredből és a 25/II. légvédelmi tüzérosztályból állt. E kötelékek elfoglalták a Titel melletti Tisza-hidat, majd Szegeden és Kecskeméten keresztül haladva birtokba vették a repülőtereket, és semlegesítették a honvéd helyőrségeket. A harccsoport egy része Cegléd és Szolnok felé nyomult előre.

A "Brauner" harccsoportot a 42. vadászhadosztály (Josef Brauner von Haydringer altábornagy) mozgatható részeiből, a B2 404. gépkocsizó hídoszlopból, a 6/I. légvédelmi tüzérosztályból, a 45. gépkocsizó utászzászlóalj egy századából, a 100. vadászhadosztály egyik zászlóaljából és egy szállító oszlopból, valamint a 64. és a 301. páncélvonatból szervezték. Feladata a Dráván átívelő vasúti és közúti hidak biztosítása, majd Szabadka, illetve részekkel Kiskunhalas körzetének megszállása volt.

A hadtest harmadik, "Streckenbach" harccsoportja a 8. "Florian Geyer" SS-lovashadosztály (Bruno Streckenbach SS-Oberführer) gépkocsizó elemeiből állt. Ez az SS-harccsoport azt a feladatot kapta, hogy déli irányból vegye birtokba az eszéki Dráva-hidat, valamint Mohácson keresztül Bajáig nyomuljon előre, s ott semlegesítse a magyar helyőrséget és a dunai flottilla erőit. Innen az SS-csapatok két irányban, a Duna két partján Dunaföldvár és Budapest felé haladtak előre. A harccsoport biztosította a bajai és a dunaföldvári Duna-hidakat is. Horvátország felől a LXIX. különleges feladatú hadtest két harccsoportja kezdte meg a hadművelet végrehajtását. A "Stettner" harccsoport az 1. hegyihadosztály (Walter Stettner von Grabenhofen altábornagy) zömével, a B 42. gépkocsizó hídoszloppal, egy az 1. hegyihadosztály zászlóaljával megerősített szállító oszloppal, valamint a 23. és 65. páncélvonattal rendelkezett. Feladata Pécs és Kaposvár körzetének birtokbavétele, majd részeivel a Székesfehérvár felé történő előrenyomulás volt. A hadtest "Zwade" harccsoportja a 367. gyaloghadosztályból (Georg Zwade vezérőrnagy), a 18. "Horst Wessel" SS-páncélgránátos-hadosztály részeiből és a B 815. gépkocsizó hídoszlopból állt. E csapatoknak Varasd körzetéből keleti irányba előretörve, a Balaton két oldalán Székesfehérvár körzetét kellett megközelíteniük. Útközben biztosítaniuk kellett a lispei olajmezőket, valamint az Ajka és Úrkút környéki ipartelepeket.

A még szervezés alatt álló 18. SS-páncélgránátos-hadosztály Werner Hörnicke SS-Sturmbannführer parancsnoksága alatt egy harccsoportot szervezett, amelybe a seregtest alakulatai "kikölcsönözték" a már harcképes elemeiket. A harccsoport 40/III. SS-páncélgránátos-zászlóalj törzséből, egy motorkerékpáros lövész-szakaszból, egy összevont páncélgránátos-zászlóaljból, egy 2 cm-es légvédelmi gépágyús szakasszal megerősített nehézfegyver-századból és egy 10,5 cm-es tarackos ütegből állt. A harccsoport összlétszáma mindössze 1055 fő volt. A 367. gyaloghadosztálynak alárendelt "Hörnicke" SS-harccsoport március 15-én és 16-án Zágrábtól keletre gyülekezett, majd 17-én és 18-án elfoglalta készenléti állásait Varasdtól délkeletre. A "Margarethe I" hadművelet során az SS-kötelék március 19-én részt vett a Dráva- és Mura-hidak meglepetésszerű birtokbavételében, amelyeket március 22-éig biztosított. Március 22-én és 23-án az SS-harccsoport Nagykanizsa körzetében gyülekezett és lefegyverezte a nagykanizsai honvéd helyőrséget. Március 23-tól május elejéig Hörnicke SS-katonái Nagykanizsán állomásoztak.

Északnyugati irányból, a Harmadik Birodalom területéről a LVIII. tartalék-páncéloshadtest törzsének vezetésével a Franciaországból érkezett páncélos-tanhadosztály (Panzer-Lehr-Division) két harccsoportja, az Olaszországból átvezényelt 16. "Reichsführer SS" SS-páncélgránátos-hadosztály zöme, a Dániából átszállított 997. nehéztüzérosztály, a 789. építő utászzászlóalj, az 503. területvédelmi lövészzászlóalj és a B 853. gépkocsizó hadoszlop nyomult be hazánk területére. A csoportosításba korábban kiszemelt 5/II. SS- (Panther) páncélososztályt az utolsó pillanatban lengyel területre vezényelték, így nem vett részt a hadműveletben.

Max Simon SS-Brigadeführer 16. SS-páncélgránátos-hadosztálya Bécstől délre lépte át a határt, majd két menetvonalon érte le Sopront. A főcsoportosítás Sárváron, Veszprémen és Székesfehérváron át Budapestre vonult. Útközben az SS-csapatok biztosították a Bakony ipari körzeteit. Az SS-hadosztály egy másik köteléke Pápán keresztül a Tata és Bánhida körüli ipari létesítményeket foglalta el. A megszállásban nem a teljes hadosztály vett részt, mert a 36. SS-páncélgránátos-ezred részei és a 16. SS-légvédelmi tüzérosztály 1944. január-április folyamán az olaszországi Nettunonál harcoltak az angolszászok ellen.

A páncélos-tanhadosztály Brucknál lépte át a határt, majd Győrön és Komáromon keresztül Budapest irányába tartott. A hadosztály útközben a fővárostól nyugatra és délnyugatra települt ipari körzeteket is birtokba vette.

Mivel a szlovák kormányt előzetesen nem értesítették a "Margarethe I" végrehajtásáról, a Szlovákiából meginduló LXXVIII. különleges feladatú hadtest csapatai az álcázás érdekében csak a többi harccsoport megindulása után, délután kezdhették meg feladatuk végrehajtását. A német hadtest törzse a megerősített 1029. "Grossdeutschland" gránátos-ezredet, a szintén megerősített "Feldherrnhalle" gránátos-ezredet, a "Brandenburg" hadosztály riadóezredét, a 799. utászzászlóaljat, a 837. területvédelmi lövészzászlóaljat és a B2 412. gépkocsizó hídoszlopot irányította. Ezen csapatok feladata az volt, hogy Rozsnyó és Kassa körzetén keresztül biztosítaniuk kellett a miskolci iparvidéket, majd Budapest keleti előterének birtokbavétele után a "Hillebrandt" harccsoporttal kellett felvennie a kapcsolatot. A 100. vadászhadosztály és a 679. gépkocsizó utászezred törzse három hídoszloppal tartalékban maradt. A németek végül az eredeti terveket annyiban módosították, hogy Budapestet nem harcszerűen közelítették meg, a legtöbb helyen nem hajtották végre a magyar csapatok lefegyverzését, továbbá nem szállták meg a Várat és a Citadellát sem.

Az 500. SS-ejtőernyős-zászlóalj századai 1944. március 19-én, röviddel pirkadat után Ju-52 szállító repülőgépeikkel leszálltak a ferihegyi repülőtéren, és rövid tűzharc után lefegyverezték a magyar őrséget. Újvidéken a 16. honvéd határvadász-zászlóalj kerékpáros-századának tagjai is fegyverrel álltak ellen a vasúti hídon bevonuló német csapatoknak, mivel késedelmesen kapták meg az ellenállást megtiltó parancsot. A tűzharcban egy magyar katona halálosan, egy másik könnyebben megsebesült. A németek, akik egyes források szerint 26 fő véres veszteséget (főleg tiszteket) veszítettek, lefegyverezték a helyőrséget, és parancsnokát, Tömöry Jenő vezérkari ezredest őrizetbe vették. Egyes adatok szerint ellenállási kísérletre került sor Sopronban, Győrött, Székesfehérvárott és a budaörsi repülőtéren is, de ezeket a német csapatok kölcsönös veszteségek nélkül elhárították.

Az észak felől előrenyomuló LXXVIII. különleges feladatú hadtest erői és a dél felől érkező "Hillebrandt" harccsoport kötelékei március 21-én találkoztak, és a Tiszát a megszállási zóna keleti határaként kezelve lezárták a folyó átkelőit. A német bevonulás tervszerűen, gyakorlatilag zökkenőmentesen zajlott le. Csupán a burkolatlan utakat feláztató időjárás hátráltatta némileg a csapatmozgásokat. A Tiszántúlt egyelőre nem szállták meg. A németek hamarosan feloldották a honvéd laktanyák zárlatát, és megnyitották az átkelőket.

Mivel a németek számára is elfogadható összetételű új magyar kormány kinevezése körüli diplomáciai huzavona még napokig eltartott, a németek továbbra is számoltak a magyar csapatok lefegyverzésének és Budapest elfoglalásának szükségességével. Erre azonban már nem került sor, miután március 23-án délután megalakult a Sztójay-kormány. Aznap Antonescu marsall ismét Hitlernél járt Klessheimben, s megpróbálta elérni, hogy a németek üríttessék ki a magyar csapatokkal Kelet-Magyarországot (elsősorban a Székelyföldet), mintegy előkészítve annak átadását Románia számára. Ezt a román törekvést a németek azzal hárították el, hogy a Tiszántúlt és Észak-Erdélyt március 24-én a magyar vezérkar tájékoztatásával, de belegyezésének be nem várásával, Kuno-Hans von Both gyalogsági tábornok parancsnoksága alatt hadműveleti területté nyilvánították. A német tábornok március 26-án vette át feladatát, s Debrecenben alakította ki parancsnokságát. Egy nappal korábban a 16. SS-páncélgránátos-hadosztályt már utasították, hogy vonuljon be az új hadműveleti területre. Ennek végrehajtása során az SS-csapatok március 26-án keresztül vonultak Budapesten, és egyes források szerint kisebb kötelékei egészen a Székelyföldig mozogtak előre.

A német külügyi szervek által 1944. március 24-én megfogalmazottak szerint "a Margarethe-akció tulajdonképpeni célja az volt és annak kell maradnia a jövőben is, hogy a magyar haderőt, ezt a tűzfészket, a hadszíntér egy hadászatilag fontos pontján a háború tartamára és a további politikai és katonai fejleményeknek minden elképzelhető eshetőségére végleg és teljesen ártalmatlanná tegye".

Az ország megszállását végrehajtó német alakulatok legtöbbjét hamarosan a keleti hadszíntér különböző körzeteibe vezényelték erősítésként. A Nyugat-Magyarországon állomásozó 367. gyaloghadosztály például már március 24-én parancsot kapott az átcsoportosításra. Ettől függetlenül továbbra is számos német seregtest állomásozott magyar területen (a páncélos-tanhadosztály például májusig maradt), de elsősorban azért, hogy befejezzék korábban megkezdett felszerelésüket és kiképzésüket. E német erők létszáma 1944. június 1-én mindössze 46 ezer 507 fő volt.

A most megjelent cikkhez tartozó kérdések az Aranysas áprilisi számában lesznek olvashatók. A 20 kérdésre adott válaszokat és a csapatok bejelentkezését 2004. április 15-ig várjuk az info@hadakutjan.hu e-mail címre.