A Királytigris
Szerző: Bilik Péter

Hasonló elnevezésük, motorjuk, erőátviteli rendszerük és 88 mm űrméretű lövegük miatt a közkeletűen csak Königstigernek (Királytigris) nevezett Pz.Kpfw. VI Tiger II-t sokan a Tigris továbbfejlesztett változatának tartják. Ez azonban korántsem igaz. Ha már mindenképpen "rokonsági kapcsolatot" kell keresni, akkor a szövetséges harckocsik és páncéltörő lövegek által szinte teljesen sebezhetetlen Királytigris sokkal inkább a Párduc nehézsúlyú változatának tekinthető. Testének és tornyának döntött páncélfalával a majdnem 70 tonnás monstrum sikeresen ötvözte a Tigris tűzerejét a Párduc modern, nagy védettséget biztosító kialakításával.

A Tiger felváltására szánt Tiger II tervezése tulajdonképpen már 1941 májusában, egy évvel a Tigris gyártásának beindulása előtt elkezdődött, de igazán lendületet csak 1943 januárjában kapott, amikor Hitler meghatározta a legfontosabb követelményeket az új nehézpáncélossal szemben. Fő fegyverzetként egy hosszú csövű 88 mm-es löveget kellett beépíteni, a harckocsitest és a torony kialakításánál pedig, az akkoriban rendszeresítés előtt álló Pz.Kpfw. V Panther harckocsi mintájára, döntött páncéllemezeket kellett alkalmazni.

A prototípusok kidolgozásával és elkészítésével a Tigris tervezése terén tapasztalatokat szerzett Porschét és Henschelt bízták meg. Porsche professzor a Henschel típusával szemben alulmaradt és végül Elefant páncélvadász harckocsiként megvalósult Tigris-tervezetéből kiindulva alkotta meg a VK4502(P) jelzésű prototípust, melynek két eltérő felépítményű változata létezett. Az egyiknél a tornyot a harckocsitest közepére (Sd.Kfz. 180), a másiknál a hátuljára (Sd.Kfz. 181) szerelték; utóbbinál, a mai Merkavákhoz hasonlóan, a motort középen helyezték el.

Henschel típusa sokkal gyorsabb ütemben készült és kezdettől fogva ígéretesebbnek tűnt. A gyártás 1943 februárjában elrendelt egységesítése érdekében a VK4503(H) felépítésében több ponton (pl. a vezető és a rádiós búvónyílásai) megegyezett a Pantherrel és az annak felváltására tervezett Panther II-vel. Az 1943. október 20-án a kelet-poroszországi Orzyszban bemutatott fa felépítményű mintapéldány lenyűgözte a Führert, aki azonnal döntés hozott a gyártás megkezdéséről. Henschel kasseli üzemében, három prototípus elkészítését követően, 1943 decemberétől indult be az Sd.Kfz. 182 jelzésű típus sorozatgyártása. 1945 márciusáig az eredetileg tervezett 1 500 helyett a hadi helyzet alakulása és a kasseli üzem porig bombázása miatt, mindössze 489 Királytigris hagyta el a szerelőcsarnokot - 1943 decemberében 12 darab, 1944-ben 377 darab, 1945. januártól márciusig 100 darab. Termelés szempontjából a legjobb hónap 1944 augusztusa volt, amikor 94 páncélos hagyta el a Henschel-üzemet, de a rendelkezésre álló állomány soha nem haladta meg az 1945. februári 226 (más források szerint 219) darabot.

Az 1944. januártól szeptemberig terjedő időszakban a Királytigriseket a gyárban ún. Zimmerittel vonták be, mely a mágneses aknák feltapasztását hivatott meggátolni. (A korabeli fényképfelvételeken könnyen észrevehető, ha egy harckocsi Zimmerittel van bevonva, mert ilyenkor a páncélfelületek nem simának, hanem bordázottnak látszanak.) A júniusig készült példányok némelyikét mélyebb folyókon való átgázolást lehetővé tevő felszereléssel látták el, de ez főként csak kísérleti célokat szolgált. Egyébiránt a teljes gyártási időszak során állandóan igyekeztek különféle módosításokkal fokozni a típus harcértékét, de a végrehajtott változtatások (pl. új lánctalpak alkalmazása) összességében nem sokban befolyásolták a harckocsi megjelenését és teljesítményét.

A Királytigris felépítése

A harckocsi meghajtásáról egy ugyanolyan 12 hengeres, 700 LE-s Maybach HL 230 benzinmotor gondoskodott, mint amilyet a Párducoknál és a Tigriseknél is használtak. (Érthető módon a 45,5 tonnás Párduc ezzel a hajtóművel sokkal jobb menetteljesítményt ért el, mint a nála majdnem 25 tonnával nehezebb és ebből következően a túlterheltség miatt gyakran meghibásodó Királytigris.) Az erőátvitelt a lánctalpakra egy 8 előre- és 4 hátrameneti fokozattal ellátott váltóművön keresztül, a kormányzást pedig egy újonnan kifejlesztett Henschel kormánymechanizmussal oldották meg, melynek segítségével a nehézpáncélos képes volt egy helyben megfordulni.

Futóművét oldalanként kilenc pár átlapolt, torziós tengelyeken felfüggesztett, gumiszélű fém futógörgő alkotta, amivel sikerült elejét venni a Tigrisek futóművének fésűs elrendezéséből adódó problémáknak. A Tigrisek ugyanis a görgők közé szorult kövek, sár vagy jég miatt gyakran mozgásképtelenné váltak, míg a Királytigriseknél ilyen gondok nem merültek fel. Ugyanakkor az átlapolt elrendezés miatt a lánctalpak továbbra is hatalmas igénybevételnek voltak kitéve, ami jelentősen megrövidítette élettartamukat. A harckocsihoz kétféle lánctalpat rendszeresítettek: egy 66 cm széleset a vasúti szállításhoz és egy 80 cm széleset a harci bevetésekhez.

Nagy tömegénél fogva a Királytigris meglehetősen lomhán mozgott: úton max. 38 km/h sebességgel, míg terepen alig 17 km/h-val haladhatott. Emellett a hidak jelentős része nem bírta el a 70 tonnát, a lazább talajban pedig széles lánctalpai ellenére egyszerűen elsüllyedt. 500 liter/100 km-t meghaladó benzinfogyasztása a háború vége felé egyre fojtogatóbb benzinhiány miatt szintén komoly hátrányt jelentett. 860 literes belső üzemanyag-kapacitásából következően hatósugara úton 110-120 km, terepen 85 km körül mozgott.

A nem páncélozott földi célok, az ellenséges élőerő, illetve a támadó repülőgépek leküzdésére szolgáló három 7,92 mm-es MG 34/MG 42 géppuska mellett fő fegyverzetként a Királytigrisbe egy nagy pontosságú, 88 mm-es KwK 43/3 L/71-es harckocsiágyút építettek be, melynek hatásos lőtávolsága elérte a 10 km-t. Függőleges síkban +17°/-8° között állítható lövegének majdnem 20 kg-os lövedékével a Királytigris 3 500 m távolságból képes volt kilőni a Sherman, Cromwell és T-34/85-ös harckocsikat, miközben 185 mm vastag döntött lövegpajzsának és 100 mm-es (a vezető előtt 150 mm-es), 40°-os dőlésszögű homlokpáncélzatának köszönhetően csupán néhány szövetséges fegyver tudott benne kárt tenni, és azok is csak rendkívül közelről tüzelve. Sem fénykép, sem írásos dokumentum nem maradt fenn a háborúból, mely azt igazolná, hogy harcban valaha is sikerült volna egy Királytigris elülső páncélzatát keresztüllőni. A harcban elvesztett példányok mindegyikét oldalról vagy hátulról lőtték ki a közel merészkedő Sherman Firefly, T-34/85 vagy JS-2 harckocsik, vagy pl. a lesben álló brit 17 fontos páncéltörő ágyúk. A páncélos oldalsó és hátsó védelme egyébiránt szintén messze meghaladta az átlagot: ezeken a helyeken 60-80°-os dőlésszögű, 80 mm-es páncéllemezeket alkalmaztak.

A Királytigris legénysége öt főből állt: parancsnok, irányzó, töltő, vezető és rádiós/géppuskás. A töltőt kivéve mindannyian egy belső telefonrendszeren keresztül álltak kapcsolatban egymással. A páncélos teljes hosszúsága 10,26 m, szélessége 4,72 m, magassága pedig 3,08 m volt. Árokáthidaló képessége elérte a 2,5 m-t, lépcsőmászó képessége pedig a 85 cm-t.

Kétféle torony

A három prototípus és az azokat követő 47 sorozatpéldány a Porsche VK4502(P) prototípusához tervezett "Porsche-toronnyal" készült, míg a későbbi példányoknál, 1944 májusától, "Henschel-tornyokat" alkalmaztak - megjegyzendő, hogy közismert elnevezéseikkel ellentétben mindkét tornyot a Kruppnál tervezték, ezért azok valójában "Krupp-tornyok". A Porsche-torony felhasználására azért került sor, mert a Henschel típushoz tervezett módosított, javított kialakítású torony még nem állt gyártásra készen. A kétféle torony több szempontból is különbözött egymástól. A Porsche-torony 88 mm-es ágyúja egyetlen részből állt és 80 lőszer elhelyezését tette lehetővé, míg a Henschel-toronyba két részből álló lövegcsövet szereltek be és 86 lőszert szállíthatott. A lőszerkiszabat háromnegyedét mindkét változatnál a harckocsitestben tárolták, csupán az összmennyiség egynegyedét helyezték el a torony hátsó meghosszabbításával kialakított tárolórészben.

A géppuskákhoz a harckocsi összesen 5850 lőszert vitt magával.

Legelőször az ívelt lövegpajzsáról és bal oldalra elcsúsztatott parancsnoki kupolájáról felismerhető Porsche-torony készült el a Kruppnál, de miután kiderült, hogy a lövegpajzs alsó részére vágódó lövedék az íveltség miatt lefelé, a torony és a test találkozásához pattan, 1943 decemberében a német hadvezetés új tornyot rendelt. Ez az új torony lett a sík elülső páncéllemezzel és "Saukopf" lövegpajzzsal ellátott Henschel-torony. Mindkét torony forgatásáról a motorhoz kapcsolt hidraulikus mechanizmus gondoskodott, mely a motor fordulatszámának megfelelően 19-77 mp alatt tudta a tornyot teljesen körbefordítani (19 mp 2000 fordulat/percen). Természetesen lehetőség volt a torony kézi működtetésére is, ebben az esetben az irányzó egy kis kerék forgatásával állíthatta irányba a löveget.

Harci alkalmazásban

"Egyik nap, alig 150 m-re tőlünk hirtelen felbukkant egy Királytigris és kilőtte a tankunkat. Öt saját harckocsi azonnal tüzet nyitott 200-600 m távolságból, de az összes lövedék lepattant a német páncélos elülső páncélzatáról. Ha nekünk is ilyen harckocsijaink lennének, akkor holnapra már otthon lehetnénk." Clyde B. Brunson őrmester, a 2. amerikai páncéloshadosztály harckocsiparancsnoka, a szerencsésebbek közé tartozott, hiszen túlélte az összecsapást és megadatott neki, hogy később beszámolóban örökítse meg az elkeseredett küzdelmet. Brunson tapasztalataival azonban egyáltalán nem volt egyedül. Számtalan hasonló tűzpárbaj zajlott le a keleti és a nyugati fronton, általában hasonló eredménnyel. A szövetséges harckocsizók számára - legyen az egy T-34-es parancsnoka, egy Sherman vezetője vagy egy Cromwell irányzója - úgy tűnt, hogy a Királytigris sebezhetetlen ellenfél...

Az első 5 sorozatpéldányt kivéve, melyek a Panzer Lehr tankhadosztály állományában kerültek bevetésre (és még a normandiai harcok előtt műszaki meghibásodások miatt felrobbantásra...), a Királytigrisek zöme a Wehrmacht, illetve 150 példány a Waffen-SS nehézpáncélos-zászlóaljainak keretében harcolt 1944 februárjától. Egy március 23-án kelt összehasonlító jelentés alapján, miszerint "a Tiger II messze felülmúlja a T-34/85-öst és a JS-2-est", a német hadvezetés bizakodva tekintett a jövőbe.

A típus első harci bevetését 1944 májusában, Minszk közelében hajtotta végre, amit von Legat főhadnagy 501. nehézpáncélos-zászlóaljának harcba vetése követett 1944 júliusában, a lengyelországi Sandomierznél. Normandiában Fromme százados 503. nehézpáncélos-zászlóaljának két Porsche-tornyos Királytigris-százada, a műszaki problémáknak, a szövetséges légitámadásoknak és a hadihajók tüzének köszönhetően, augusztus végére teljesen megsemmisült. A nyugati fronton legközelebb a szeptemberi Market Garden hadművelet meghiúsításában vettek részt Királytigrisek, ahol Lange őrnagy Hollandiában állomásozó 506. nehézpáncélos-zászlóalja került bevetésre.

Mivel 1944 decemberében, az ardenneki offenzíva során, a terep adottságai miatt a páncélosokat nem lehetett széles arcvonalon szétbontakoztatni, a támadás élén haladó Kampfgruppe Peiper 501. SS-nehézpáncélos-zászlóaljának Királytigriseit oszlopban vetették be. A nehézpáncélosok sebességéből kifolyólag így ugyan az előrenyomulás üteme lelassult, de ha a harccsoport ellenállásba ütközött, a Tiger II-esek könynyedén utat tudtak törni maguknak. Az amerikai páncéltörő ágyúk kezelői egy-egy ilyen ütközet alatt elképedve nézték, ahogy lövedékeik szó szerint lepattantak a német acélszörnyek homlokpáncélzatáról.

A 70 tonnás monstrumok a keleti fronton, főleg Lengyelország középső részén, illetve Magyarországon is kivették a részüket a harcokból, de hiába bizonyultak sokkal jobb harckocsiknak ellenfeleiknél, a fenntartás, illetve a benzin- és lőszerutánpótlás hiányosságai, valamint az elsöprő ellenséges túlerő miatt végül alulmaradtak a küzdelemben. A világháború utolsó elpusztított német harckocsija egy Királytigris volt, melyet a saját legénysége robbantott fel 1945. május 10-én Ausztriában.

Királytigrisek 2004-ben

Manapság, mint minden német páncélosból, Királytigrisből is nagyon kevés található Európa múzeumaiban és emlékhelyein. Ezek közül az egyik legszebb, korhű festéssel ellátott példány Belgiumban, La Gleiseben állít emléket a nyugati front küzdelmeiben, főleg az ardenneki csatában elesett katonáknak. Emellett a saumuri (Franciaország), a bovingtoni és shrivenhami (Nagy-Britannia; a bovingtoni példány a V2-es prototípus), a münsteri (Németország), a thuni (Svájc) és a kubinkai múzeumokban (Oroszország) található egy-egy Királytigris. Az USA-ba látogatók a Fort Knoxban lévő Patton Museum kiállított harckocsijai között találkozhatnak Tiger II-essel.